2013. április 28., vasárnap

7.rész Az este és a nagy forduló pont




- Mi az?- kérdeztem meg Paget.
- Semmi csak láttuk a ti kis csókotokat- mondta mosolyogva én pedig lehajtottam a fejemet.
Mosolyogva és egyben vidáman lépett el tőlem engem meg itt hagyott a gondolataimmal.
Louis olyan aranyos volt Párizsban- gondoltam magamban- Talán lehet hogy halálosan és túlságosan is belészerettem? Nem az lehetetlen én nem leszek újra szerelmes hogy megint átejtsenek. De… Louis más mint az eddigiek. Ő figyelmes, kedves és még sorolhatnám itt napokig.
- Liza? Itt vagy köztünk?- kérdezte Harry előttem állva.
- Aha- motyogtam – Bocs mit is mondtál?
- Jössz a Nando’s-ba ?- ismételte meg magát.
- Nem ti menjetek én álmos vagyok- mosolyogtam rájuk.
Felmentem a szobámba amint kiléptek az ajtón és lefürödtem át vettem a pizsamámat és bebújtam a jó meleg ágyba. Igaz hogy nyár van de ahhoz képest elég hideg. Lehunytam a szemeimet és elaludtam.

*Harry Szemszöge*

- Naller gyerünk már haza szeretnék menni még éjfél előtt- nyávogott Louis.
- Mi van Lou Liza hiányod van?- kérdezte Niall teli szájjal.
- És mi van ha igen?- kérdezett vissza Louis.
Megrántotta a vállát és a kajával kezdett foglalkozni. Louis és Liza teljesen össze illenek. Annyira aranyos pár lenne belőlük. A gondolataimra elmosolyodtam és így néztem Louisra aki egyből megértette. Ő is elmosolyodott és nézte Niallt. Befejezte a kajáját és fizettünk majd elindultunk haza. Otthon mindenki ment a saját dolgára. Vagyis: zuhanyozni, aludni, tévézni, játszani esetleg olvasni. Én az utolsó mellet döntöttem nagyban olvastam a könyvet amikor Liza sikolya hallatszott a szobájából.
- Liza! Lizzie! Ébredj!- kiabáltam.
Liza kinyitotta a szemét amiből könnyek csordogáltak. Megöleltem ő pedig az arcát a nyakamba rejtette.
- Mi volt ez?- kérdezte lihegve Louis.
Liza rám nézett. Igen rájöttem a volt pasijával álmodott aki majdnem megerőszakolta ha én nem vagyok ott nem is tudom mi történt volna.
- Csak rosszat álmodtam- mondta Liza.
- Gyere- mondta Louis.
Megfogta a kezét és hátra húzta. Liza fejét úgy helyezte hogy az a vállán legyen. Átkarolta a derekát és összefonta a kezét a csípőjén.
- Majd felváltalak- mondtam neki.
- Hazza nem kell aludj- mondta Louis és ránézett Lizára aki békésen aludt.
Lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.

* Liza szemszöge*

Reggel Louis mellet ébredtem. Először furcsálltam majd eszembe jutott az este. Nem keltem föl nehogy felébredjen. Az este azt is bizonyítja hogy mennyire kedves és törődik velem.
- Jó reggelt, Hercegnő- mondta a reggeli rekedtes hangjával.
- Jó reggelt. Nem vagyok hercegnő amúgy meg azt hittem alszol- válaszoltam mosolyogva.
- Igaz még nem vagy a hercegnőm de majd nem sokára az leszel csak egy szavadba kerül. Amúgy meg vagy fél órája fent vagyok és járt bent Harry is- mondta ő is mosolyogva.
- Várj a hercegnős dologról. Az azt jelenti hogy szeretnéd hogy a barátnőd legyek?- kérdeztem tőle.
- Aha. Miért mit gondoltál?- kérdezte.
- Semmit felöltözöm- mondtam és kiszálltam az ágyból.
Felvettem egy nyári kis fehér ruhát és hozzá egy farmer kiskabátot és egy fekete cipőt. Nem sminkeltem és a hajamat is kiengedve hagytam. 

Ruha: 



Ahogy kiléptem az ajtón Louis ledermedt.
- Gyönyörű vagy- nyögte ki.
- Köszi- mondtam elpirulva és a lehajtottam a fejemet.
- Gyönyörű vagy amikor elpirulsz- mondta és megölelt.
Csak most vettem észre milyen érzéseket vált ki belőlem. Láb remegés és a pillangók a gyomromban is életre keltek. De sajnos a jó dolgoknak is egyszer vége lesz mint ennek is. Lementünk és lent amit láttam az nem volt semmi. Harry Niallel és Peg-dzsel kergetőzött. Zayn a tükör előtt állt Liam-mel és a hajukat igazították a mocskos(?) tükörben. Louis fütyült egyet mire mindenki ide nézett.
- Itt meg mi a franc folyik?- kérdeztem nevetve.
- Na jó elmondom én- áldozta fel magát Harry- Szóval Page készített Niall-nek kaját amit én véletlenül a tükörre borítottam és elkezdtek kergetni Liam és Zayn nem bírták kivárni hogy megtakarítsam a tükröt ezért így kezdték el csinálni a hajukat- mondta nagy sóhajtással a végén.
- Bolondok egytől-egyig- nevettem.
Harry kinyújtotta a nyelvét és felkapott és kivitt a medencéhez de nem dobott bele hanem letett egy napozó ágyra.
- Liza beszélhetünk?- kérdezte Louis.
- Aha- mondtam és követtem be a szobájába.
- Szóval a reggeli dologról szerettem volna. Tudod a hercegnős ügyről…Én szeretnélek a barátnőmnek mondani téged. Már csak az a kérdés hogy te is akarod. Szóval Elizabeth Styles akarsz a barátnőm lenni?- kérdezte mosolyogva és előttem térdelve.
.- Louis Tomlinson én természetesen hogy igen- mondtam és a nyakába ugrottam amitől eldőlt.
- Szeretlek Liza- mondta és a szemembe nézett.
- Én is Louis- mondtam.
A derekamra rakta a kezét én pedig a nyakát fontam körül a kezeimmel. A feje egyre közeledett az enyém felé és végül megcsókolt. A csókja egyszerre volt vad és gyengéd.
- Louis…Hopp!- mondta az a valaki aki bejött és ki is ment.
- Ajajj- mondtam.
- Hazza- mondta ki Louis.
- Azaz- mondtam és felálltam mert eddig a földön feküdtünk.
Lementünk ő ment elől én meg hátul.
- Öhm, leülni- mondta Harry komolyan- Szóval miért nem mondtátok hogy jártok?- kérdezte.
- Talán Hazza azért nem mert csak ma kezdtünk el járni. Kb. tíz perce- mondta Harrynek.
Bólintott és elment én pedig utána.
- Soha nem fogom felfogni hogy te már felnőttél és hogy pasid van lassan lehet hogy már gyereked az esküvődön is ott leszek- mondta és az ölébe húzott.
Valami nedveset éreztem a kezemen és láttam hogy Harry sír.
- Jaj Harry- nevettem- Én mindig a te kis húgod leszek én soha nem akarok felnőni. Mindörökké fiatal akarok maradni és bulizni. Harry én igaz hogy felnövök de mindig ugyan úgy foglak szeretni- mondtam és megöleltem.
- Hiányol a pasid biztos szóval menj- mondta és fellökött.
Megpusziltam az arcát.
- Hazza minden rendben van?- kérdeztem tőle az ajtóból.
- Persze ne aggódj amúgy is nekem kéne aggódnom miattad- mondta mosolyogva.
Kimentem a nappaliba ahol a fiúk tévét néztek.
- Minden oké, kis csaj?- kérdezte Zayn.
- Minden- mosolyogtam rá és leültem Louis és Liam közé.
Már vagy egy órája néztük a filmet amikor bejött Perrie.
- Heló- köszönt vigyorogva.
- Heló- mondtuk egyszerre monoton hangon.
- Liza mesélj- mondta ellent mondás nem tűrő hangon.
Felmentünk a szobámba és leült ugy várta hogy meséljek. Elmondtam neki mindent ő pedig gratulált majd lementünk. A délután unalmas volt este megvacsoráztunk és elmentünk aludni. Én már félálomba voltam amikor nyitódott az ajtó és bejött rajta Louis.
- Nem tudok aludni- mondta lekonyított szájjal- elhagytam a macim leszel a macim?
Megütögettem magam mellet az ágyat és hagytam hogy átkaroljon majd elaludtunk.

2013. április 23., kedd

6. rész A kirándulás kettesben

Meghoztam az új részt. Jó olvasást.



*Liza szemszöge*

Reggel egy lágy kéz simogatására keltem.
- Liza ébredj- suttogta. Ez nem Page hangja hanem egy ismeretlenné. Lassan kinyitottam a szemem és egy szőke haja végén rózsaszín hajú lánnyal találtam magam szembe- Szia Perrie Edwards vagyok- mosolygott.
- Szia Elizabeth Styles- ráztam vele kezet.
Kiszálltam az ágyból és bementem a fürdőbe készülődni. Felvettem egy rózsaszín fölsőt kék rövidgatyával és fehér cipővel a hajamat kiengedve hagytam. Sminket nem tettem fel. Perrie még mindig az ágyon ült és engem vizslatott.
- Csinos vagy- mondta nekem.
- Te is- mosolyogtam rá.
Mosolygott egyet és lementünk. Közben pedig bolondoztunk egy kicsit.
- Éhes vagyok- mondtuk egyszerre hárman. (Page, Perrie és én)
- Kicsi lábatokat használva felálltok és csináltok magatoknak- mondta Harry.
- Ha-ha Harold- mondtam neki gúnyosan.
- Mi az húgii?- kérdezte.
Megrántottam a vállam és bekapcsoltam a rádiót.
- És most következzék a leghíresebb brit ír fiú csapat leghíresebb száma amit személy szerint én is nagyon kedvelek. A Live While We’re Young- mondta a rádiós.
Louis felhangosította a rádiót és énekelni kezdték, miközben mi a reggelit csináltuk, merrt Niall (ki más) mondta hogy még nem reggeliztek. Hirtelen két erőd kéz fonódott a derekamra.
- Én kettő tojásból kérem- morogta a nyakamba Louis- Pakolj majd be két napra.
Bólintottam egy aprót és mosolyogva néztem Pagere aki egy ’lájk’ jelet mutatott. Kivettem a két tojást a hűtőből és megcsináltam rántottának.
- Perrie?- kérdezte Zayn a barátnőjét.
- Igen?- kérdezett vissza a szöszi.
- Mikor lesz koncertetek?- kérdezte Zayn.
- Holnap- kiabált vissza.
Megcsináltuk a rántottát kiabáltam volna ki de bejöttek Niall vagy 5-öt megevett egy maga. Felmentem pakolni persze Page és Perrie segítségével.
- Aranyos hogy elvisz ilyen helyre- mondta Page.
- Te tudod?- kérdeztem.
- Igen de nem mondom el- nevetett fel.
- Nem baj- mondtam és a ruhákat hajtogattam a bőröndömbe.
Louis felkiabált hogy indulunk. Mindenkitől elbúcsúztam. Harry a lelkemre kötötte hogy hívjam én pedig megígértem. Elmentünk a reptérre ami szerint nekem leeset hogy kicsit távolra megyünk. Becsekoltunk és felszálltunk a gépre. Egész idő alatt beszélgetünk meg minden. Leszálltunk és a szálloda felé mentünk. Amint kiértünk a főtérre akkor jöttem rá hogy Párizsban vagyunk. Mivel sötétedett tudtam csinálni egy jó képet az Eiffel- toronyról amit ki is tettem Twittere.

Liza Styles @Liza_Styles

Párizsban : ) @Louis_Tomlinson  Mi a jó eget csinálsz? <3



Jogos volt a kérdésem mivel Louis felkezdett mászni a toronyra és a biztonsági őrök szedték le.
- Nem igaz, nem mászhatok fel erre- mutatott a toronyra amit épp takarítottak.
Megveregettem a vállát és elmentem mellette. Felnéztem az építményre.
- Csodálatos- suttogtam.
- Szerintem is- megfogta a kezem és segített vinni.
A szálláson én elcsodálkoztam hogy milyen szép helyre hozott. A falakat barna tapéta borította és egy gyönyörű csillár lógott le róla. Egy szék is helyezkedett el a szobába. Francia ágy volt és fehér lepedővel.



- Louis ez csodás- nyögtem ki a szavakat hiszen nagyon tetszet- egy barátom sem csinált nekem ilyet.
- Hát örülök hogy én lehetek az első- mondta és hátulról megölelt.
Letettük a cuccainkat és elmentünk fürödni külön- külön. Láttam hogy Louis-nak itt van a laptopja és megkérdeztem tőle hogy használhatok- e mire ő egy igennel válaszolt. Felléptem Twiterre ahol egy csomó új követőm lett.

Page Carter @PageCarter

@Liza_Styles Jó szórakozást.

Retweeteltem és tovább olvasgattam a tweeteket hiszen mégis csak az enyém, hirtelen egy SMS-em jött Harry-től.
- Csak okosan Louis- olvastam fel az üzenetet hangosan.
- Mindig az vagyok- mondta fel sem nézve a tévéről.
- Aha a Nagy Louis Tomlinson okos- forgattam meg viccesen a szemem.
Felállt és elkezdett kergetni a lakosztályban és én sikítva menekültem előle amikor kopogtak hogy megjött a vacsora. Louis beszélt valamit franciául majd behozta. Megettük a kaját és letettük az asztalra. Lefeküdtünk aludni az ágyba amikor Louis megszólalt:
- Otthon hagytam a macim- mondta szomorúan.
Oda bújtam hozzá és ő a kezét a derekamra rakta. Így aludtam el Louis ölelésében. Reggel korábban felkeltem mint ő gyorsan felöltöztem és kimentem. Louis egy boxerben állt az ajtóban. Helyet cseréltünk. Megreggeliztünk összepakoltunk mivel este megyünk is vissza és elmentünk felfedezni a várost. Voltunk a Eiffel toronynál és még sok más helyen amikor elmentünk a Disney Landbe ott voltunk majdnem egész nap és kaptam Louistól egy macit ami egy másik macit ölel. Visszamentünk átöltöztünk megvacsoráztunk lementünk a reptérre és felszálltunk a gépre. Otthon a ház bejáratánál megöleltem.
- Jó volt veled mondtam neki.
- Veled is- mondta és megcsókolt.
Nyelve bejutást kért amit én szívesen megadtam neki, óvatosan csókolt. Zihálva váltunk el és mentünk be ahol mindenki nagy mosollyal fogadott minket.

2013. április 16., kedd

5.rész Esti veszekdés és a medencézés

Heló. Hétvégén nem tudok részt hozni mivel nem leszek itthon, családi okok miatt. Remélem megértitek. Jó olvasást.



- Mi csak…öhm…- dadogott Louis.


Vörös fejjel néztünk a többiekre akik kérdő fejjel bámultak minket.

- Úszkálunk- mondtam.

- Azt látom- mondta Harry egy kinyírlak fej kíséretében és bement.

- Aj-aj bajban vagyunk- mondta nekem Louis.

Bólintottam és kiszálltam. Page által hozott törölközőben battyogtam be a nappaliba. Bementem átöltözni a szobámba és lementem a fiúkhoz.

- Liza kisasszony és Louis úrfi tartozik nekünk egy magyarázattal- mondta Hazza.

- Először is hagyd ezt abba mert kinyírlak. Másodszor pedig ki vagy te nekem hogy ilyen felsőbb rendűen beszélj velem?- kérdeztem miközben felálltam.

- Elizabeth Styles hogy beszélsz?- kérdezte Harry- Jah és Elizabeth én még mindig a bátyád vagyok- mondta flegmán.

- Nem úgy néz ki- mondtam halkan és felmentem a szobámba.

Más lány örülne ha Harry Styles lenne a bátya. Azok a lányok közzé tartozom azt akarom hogy minden olyan legyen mint régen amikor még Harry nem volt híres és este mesét olvasott nekem. Azt akarom hogy tudjunk úgy hülyéskedni mint régen amikor anya fejét csóválva nézett minket az ablakból. Sajnos ez mára csak egy álom. Harry már nem az a kisfiú aki volt évekkel ezelőtt és én se az a lány vagyok aki voltam. Bekapcsoltam a gépem és megkerestem a kedvenc videómat rólam és Harryről. Kopogtak és a drága testvérem jött be rajta. Megnézte mit csinálok elmosolyodott és arrébb csúsztam hogy neki is legyen helye.

- Olyan aranyos voltál itt- mutatott egy képre.

- Mindketten aranyosak voltunk- mondtam- Tudod mi hiányzik?- kérdeztem mire bólintott hogy folytassam- Az amikor régen nekem olvastad fel a meséket vagy amikor csak ketten medencézünk. Nehogy félre értsd nagyon bírom a srácokat meg minden csak hiányzol. Mármint úgy mint a bátyám- mondtam neki.

- Te is hiányzol, húgi- mondta és megölelt felállt és elment de két perc múlva vissza jött egy mesés könyvel- Nézhetsz akár hülyének is de elhoztam a kedvenc mesés könyvedet.

Nem mondtam semmit csak megöleltem és hallhattam a Csipkerózsikát. Lassan elnyomott az álom.

 

*Harry szemszöge*

 

 

Liza halk szuszogását hallgattam. Igaza volt hiányzik a kishúgom akire vigyázhatok. Ez a mai veszekedés ráébresztett arra hogy ő milyen fontos is nekem. Lassan levettem a kezét rólam és kimentem.

- Liza?- kérdezte Zayn.

- Alszik- mosolyogtam rájuk és leültem közéjük.

- Mindig ilyenek voltatok?-kérdezte.

- Majdnem. Liza mindig ilyen volt, én nem. Csúfoltam az osztálya előtt és lehülyéztem mindenki előtt. Egyszer hallottam mikor ott volt nálunk Page hogy neki panaszkodik hogy milyen szemét vagyok vele stb. Azóta a nap óta tisztelem és imádom a húgomat- fejeztem be.

- Liza aranyos lány- mondta elábrándozva Louis.

- Haver- ütöttem vállba.

Kérdő fejjel nézett rám, mire én csak nemet intettem a fejemmel hogy mindegy és folytattuk tovább a kanalak veszélyének kielemzését. Tuti hogy Liam ötlete volt.

- Mi lenne ha medencéznénk?- vetette fel az ötletet Louis.

- Mit akartok csinálni?- kérdezte egy kómás hang a lépcsőről.

- Medencézni- mondtam neki.

Felemelte a kezeit és felszaladt a lépcsőn.

- Hát igen…Hölgyeim és Uraim Elizabeth Styles- mondta Zayn- Harry Styles húga.

- Vicces vagy Malik- mondta Page aki időközben leért.

- Tudom- mondta Zayn.

- Ha-ha röhög a vakbelem- mondta Liza szarkazmussal a hangjában.

- Menjünk- mondta Niall- Picikéim mindjárt visszajövök- gügyögött a hűtőnek.

- Niall gyere már- rángatta el Liam.

Niall sikítva de beleugrott a vízbe Page pedig utána majd Zayn valami csoda folytán és Liam majd én. Louis kint maradt Lizával a parton. Örülök hogy Lizának végre van kiben megbíznia. Louis meg ha összetöri én töröm szét.

- Ááá - sikított Liza és már bent is volt melettem a vízben- idióta- röhögött.

- Csak furcsán normális- mondta vissza Louis.

- Te már nem vagy normális- csóválta a fejét Liza és kiment majd fel és szerintem lefeküdt aludni.

- Imádom a csajt- mondta mellettem Page.

- Én is. Olyan kis cuki- mondtam.

Szólásra nyitotta a száját de nem tudta befejezni mert már megint a vízben volt.

- Horan- kiabált és ráugrott.


Nevetve néztük a játszadozásukat. Főleg Liam. Mindenkinek hiányzott a barátnője. Mondjuk nekem se, Niallnek se, se Louisnak nem volt barátnője. Louist szépen átverte Eleanor. Az egész úgy kezdődött hogy Eleanor eljárkált ide-oda és egyszer Louis követte és kiderült hogy megcsalja. Louis nagyon összetört és mi kapartuk fel. Azóta jött Liza és mindent megváltoztatott. Arra eszméltem csak fel hogy egyedül vagyok. Elmentem zuhanyozni és lefeküdtem aludni.

2013. április 12., péntek

4. rész A történet elkezdődött

Amint látjátok meghoztam a részt kicsi késéssel. Komizniiiiiii :) XD



*JUNIUS*


Végre vége a tanévnek. Nekem a bizonyítványomban minden ötös kivéve persze a föcit de azt anya tudja hogy nagyon jól megy. Azt kaptam a bizimre hogy egész nyáron a fiúkkal lehetek ahogy Page is. A fiúkkal ő is nagyon jól kijön. Ő összemelegedett Niall-el és pedig Louis-sal. Talán kicsit túlságosan is.

- Liza kész vagy?- kopogott be anya.

- Igen- kiabáltam ki.

- Gyere itt van a bátyád meg Page- mondta és kiment.

Felkaptam a bőröndöm és kimentem a szobámból miután még körbenéztem. Lent megöleltem Hazzát meg Page-t és elindultunk Londonba.

- Csajok, milyen a bizitek?- kérdezte Hazza.

- Jó kivéve a föcit- mondtuk egyszerre Page-dszel.

Bólintott egyet majd elfordult. Az a tanárnő tanította Harryt aki engem is. Hazzát bírta viszont engem utál. Gondolom azt hiszi hogy a nevünk csak véletlen egybe esés. Felnevettem ezen a gondolat meneten. Page tudta min gondolkodtam szóval ő intett Harrynek hogy ne aggodalmaskodjon.

- Lizzie te már nagyon hiányzol Louisnak és te Page te pedig Niallnek hiányzol gondolom most épp az órát nézik…Hopp itthon vagyunk. Üdv itt csajok- mosolygott Harry.

- Lányok- szaladtak ki a fiúk és mindkettőnket megöleltek.

Lou ölelt meg utoljára, de ő nem is akart elengedni. Ahogy láttam Niall se nagyon akarta elengedni Page-et.

- Louis?- kérdeztem félve tőle mire ő hümmögött egyet- Nem. Kapok. Levegőt. – tagoltam neki.

- Bocsi- mondta és átölelte a vállamat.

Harry elég furán nézett ránk aztán megrántotta a vállát és elfordult. Felnéztem Louisra aki épp engem kémlelt gyönyörű kék szemeivel.

- Liza, Louis gyertek már kaja- kiabált ki Niall.

Gyorsan bementünk ahol Liam várt csípőre tett kézzel, és a konyha felé mutatott. Értettük mit akar ezért gyorsan (nevetve) beslisszoltunk.

Lenyomtak minket egy-egy székbe és elénk rakták a kaját. Gyorsan bekanalaztuk (Liam esetében bevilláztuk) a kaját.

- Liam egyél már kanállal- kérleltem kiskutya szemekkel.

Megforgatta a szemét majd kezébe vette a kanalat igaz hogy vonakodva de megette. Győzelmesen elvigyorodtam. Louis az asztal alatt megfogta a kezem. Nem is tudom olyan érzés volt mintha villám csapott volna belém és a pillangók a gyomromba életre keltek és ha nem ültem volna tutti összeesek. Nem is tudtam hogy Louis ilyen reakciókat tud belőlem kiváltani. Csillogó szemekkel nézett rám és az összekulcsolt kezünkre.

- Liza beszélnünk kell- kezdte Page.

- Szerintem is- mosolyogtam és elengedtem Louis kezét aki fájdalmasan nézett utánam.

Rá kacsintottam és Page után vonultam.

- Ahj- sóhajtott fel.

- Mi a baj Baba?- kérdeztem tőle és végig simítottam a vállán.

- Lehet hogy beleszeretetem Niall-be- mondta ki nehezen.

- Jaj biztos hogy Ő is szeret- mondtam neki és megöleltem. – Baba én pedig szerintem beleszerettem Louba mondtam elhalóan.

- Ezt tudtam- nevetett fel.

- Honnan?- kérdeztem.

- Hát mert téged jó sokáig szorongatott- mosolygott sejtelmesen.

- Baba- ütöttem vállba.

*Louis Szemszöge*

 

 

Épp elsétáltam Page szobája előtt mikor érdekes beszélgetés folyt Liza és közte épp ekkor mondta el hogy szerelmes Niallbe. Nial örülni fog- gondoltam magamba. A nevemre kaptam fel a figyelmet. És el sem hiszem mit mondott. Szerelmes belém! Most ugrálni tudtam volna. Mivel én is szerelmes vagyok belé hiszen ő egy angyal. Gyorsan elfutottam mikor meghallottam hogy jönnek kifelé. Elbújtam Hazza ajtajában, és ők lementek. Ezt a hírt el kell mondanom valakinek. Zayn-nek akarom elmondani- döntöttem el magamban.

- Zaynnnn- kiabáltam.

- Mivan?- kérdezte kómás fejjel.

- Gyere- toltam be a szobájába- Liza szerelmes belém- ugráltam az ágyán.

- Komoly?!- kérdezte meglepett fejjel.

- Igen- nevetve mentem ki a szobájából amikor megláttam a lányokat susmusolni- Mi a legújabb téma csajok?- kérdeztem vékony hangon.

- Az nem rád tartozik- lökött el Liza egy ’bocsi’ fejjel és elvonultak.

- Ezt még megbánod Elizabeth Styles- mondtam és elrohantam majd felkaptam és rohantam vele a medencéhez.

- Tomlinson ügye nem akarod megtenni?- kérdezte.

- De- de Styles- mondtam és beugrottam vele a medencébe.

Liza sikítva jött fel a víz alól.

 

*Liza szemszöge*

 

- Tomlinson hogy lehetsz ekkora barom- nevettem.

- Tudod Liza- mondta és közelebb húzott magához- vannak olyan dolgok amiket nem kell sok mindenkinek tudni- suttogta a fülembe.


- Gyerek ti mit csináltok?- jött ki Page és a többiek.

2013. április 7., vasárnap

3. rész A suliban

Aholy tengerészek! Sajnos nem kapok egy komit sem hogy érdemese folytatni a blogot ezért elgondolkodtam azon hogy ha nem kapok komit akkor csak hétvégente lesznek részek mivel így nem tudom hogy tetszik e a sztori vagy inkább töröljem le. Komizniiiii



Ma hétfő van vagyis suli nap. A hétvége eltelt a fiúk szórakoztatásával meg persze Page vigasztalásával.


- Liza cicaaa felkelni- visított Louis és Page na meg a többi nagy ökör.

- Nem- mondtam és a másik oldalamra fordultam.

Nem hallottam mást csak azt hogy Page rám ugrik.

Ledobtam magamról és felkeltem. Felvettem egy fehér pólót felé pedig egy pulcsit na meg az elmaradhatatlan csőgatya és a kedvenc cipőm. Lementem reggelizni gyorsam megettem és rohantunk a suliba.

- Ms. Styles és Ms. Carter már megint elkéstek- mondta gúnyosan az osztályfőnökünk Mrs. Robinson.

- De tanárnő még csak 7:45 van- mondta Page és a fekete pulcsijának az ujját kezdte húzogatni.

- Ms. Carter maga mindenbe beleköt?! Miért nem akar olyan lenni mint az én kis drágaságom Lexi. Tegnap is ott voltak vacsorán- gügyögött a tanárnő Lexinek.

Mi köhintettünk egyet és leültünk a helyünkre.

Előszedtük a földrajzot (mivel ilyen óránk lesz).

- Styles mi van ott vannak a te drága bátyád és a One Direction?- kérdezte.

- Igen képzeld el tegnap jöttek- mondtam neki gúnyosan.

Nekem senki nem hiszi el hogy Harry Styles húga vagyok azt hiszik csak véletlen egybe esés.

Becsöngettek. A tanárnő diktált mi pedig jegyzeteltünk. Kopogtak.

- Szabad- mondta a tanárnő.

És bejött rajt Niall. Lexi az első padban felsikított.

- Elnézést a zavarásért csak Liza és Page otthon felejtették az irodalom felszerelésüket- mondta Niall.

- Milyen Liza és Page-ről beszél?- nézett hülyén a tanárnő.

- Rólunk beszél- álltam fel.

- Ms. Styles jöjjön ki a cuccáért!- utasított a tanárnő.

Megöleltem Niallert és visszaültem a helyemre. Lexu totál féltékeny fejet vágott. Niall Pagere kacsintott majd kiment.

Mrs. Robinson folytatta az óráját. A többi óra unalmas volt. Épp pakoltam a szekrényembe mikor odajött hozzám Lexi.

- Szia Lizzie- köszöntött vigyorogva.

- Anyád a Lizzie- mondtam neki és kimentem a parkolóba mivel Hazza megígérte hogy eljön értem.

- Jajj Liza ne hülyéskedj már mi barátnők vagyunk- mondta nekem és átölelte a vállam.

Ledobtam a kezét magamról és a Range Rover felé kezdtem futni. Szóval Hazza Range Roverével jött.

- Szia- mondtam és megpusziltam az arcát.

- Lizzaaa ciiicaaa- mondta és megölelt.

Vállba ütöttem és elhajtottunk Lexi előtt aki még az út szélén állt és hát nem is kicsit lett vizes a Stylesok jóvoltából.

Nevetve énekeltem a rádióval. Mikor haza értünk Louis Zaynt kergette egy répával a kezében(?) Liam röhögött rajtunk Niall pedig a polcon kajált(?). Hazza fütyült egyet mire Niall leesett a polcról, Louis eltaknyolt Zayn pedig rám ugrott. Én fájdalmasan nyögtem mikor még több sújt éreztem magamon.

Mindenki leszállt rólam öt perc múlva. Felmentem tanulni a szobámba. Felraktam a szemüvegemet és hát tanultam. Mikor berontott Louis. Bekúszott az ágyam alá és mutatta hogy maradjak csendbe így én visszaültem mintha misem történt volna. Pár perc múlva Niall rontott be.

- Louis hol van?- kérdezte.

- A…kertben!- kiáltottam fel mire Niall csak egy kösz fejet vágott és elrohant.

- Kösz Liza adósod vagyok- mondta és kihátrált.

- Behajtom rajtad nyugodt lehetsz- mosolyogtam rá mire ő kacsintott és kiment.

Mivel befejeztem a tanulást elővettem egy rajzlapot és elkezdtem rá firkálni. Mikor ránéztem Louis nevét ismertem föl benne egy szívben. Igaz hogy helyes pasi avval a két szép kék szemével és avval a kusza hajával. Basszus Liza mikre gondolsz te?! dorgáltam le magamat. Page szépen bejött és leült az ágyamra mellém.

- Na mesélj cica!- nevetett.

- Nincs semmi érdekes Baba. Veled?- kérdeztem.

- Nincs- mondta és eldőlt az ágyamon.


Szólni akartam hogy így veszélyes csak akkor már rajta volt minden fiú. Fájdalmasan nyögött. Niall segítette ki a fiúk alól.(?) Majd én beszélek a két szöszi fejével. Felnevette erre a gondolatra mire mindenki furán nézett rám. Megingattam a fejem .

2013. április 2., kedd

2. rész A fiúk maradnak és a buli

Hali megjöttem az új résszel:) Ez sem olyan hosszú majd a következő az lesz. Komizniiiiiiiiiiiiiii

- Itt meg mi a fene folyik?-kérdeztem az öt fiút.
- Öhm...mi...csak...takarítunk...Igen takarítunk!- mondta Harry.
- Hazza ne próbálj meg átvágni- pofoztam meg egy kicsit az arcát.
Segítettem a fiúknak rendet tenni és leültünk beszélgetni egy normálisat, már ha velük lehetne. Én a kanapén ültem amíg Louis és Zayn birkózott, bár szerintem ők sem tudták hogy miért. Liam mellettem fogta a fejét és közben magában káromkodott.
- Elizabeth Styles, na ki jött meg?- rontott be Page.
Hát igen úgy közlekedünk egymásnál mintha otthon lennénk.
- A Mikulás?-kérdeztem.
- Nem te idióta, hanem én- kiabált.
- Tudtam ám csak tudod szeretem húzni az agyadat- mosolyogtam rá.
- Haha Styles röhögök- mondta gúnyosan.
- Horan tudom.
- Mi van velem?-kérdezte az Ír manó.
- Semmi Manó- mosolyogtam rá.
- Manóóóóóóóóó- kiabált Harry és rám ugrot.
- Harold Edward Styles ha nem szállsz le azonnal- kiabáltam vele.
De csak egyre több sújt éreztem magamon és alig kaptam levegőt.
- Megjöttem- mondta anya észre sem vettem hogy elment- Szálljatok le róla.
Egyre kevesebbet éreztem magamon végül már csak annyit hogy mindenki körbeáll.
- Liza cicaa- ölelt meg a barátnőm.
- Page baba- mondtam.
- Ez lesz minden nap?- kérdezte Zayn.
- Várjunk csak ti maradtok?- kérdeztem kitágult pupilákkal.
- Igen kicsi lány- nevetett Liam.
- Jupíííí- kiabáltam .
- Liza megyünk?- kérdezte Page.
- Természetesen.
Felmentünk a szobámba készülődni az esti bulira jah igen elfelejtettem hogy ma buli lesz. Page a magának áthozott ruhájában kezdett átöltözni. Én egy rózsaszín egybe ruhát vettem föl. Page pedig ugyan ilyet lilában.
Felvettük a cipőinket és tettünk fel egy alapsminket befontuk egymás haját az ő szőke haját könnyebb volt befonni mint az enyémet.
- Anya mentünk- mondtam neki.
Bólintott és mi már kint is voltunk.Page hapsija szervezi a bulit. Nekem nem nagyon szimpi a hapsi mivel állandóan megcsalja Paget. Én már nem is próbálom neki mondani milyen egy hazug dög mert egyszer csak rá fog jönni.Bementünk Page egy csókkal köszöntötte a hapsiját én pedig bementem inni egy jót.
- Cső Styles, nincs kedved táncolni?- kérdezte fél óra múlva a fő macsó.
Felálltam és a tánc parkett felé terelt. Át táncoltunk vagy öt számot de még mindig nem untuk meg. Csak akkor amikor Page jött hozzám sírva. Tudtam mi történt. Átkaroltam a vállát és kimentünk az udvarra. Ő csak sírt és sírt mikor felállt és elment és futottam utána mikor megállt... a házunk ellőt. Bementünk. Bent a fiúk ordítozásán kívül semmit sem lehetett hallani. Minden szempár kérdőn szegeződött ránk vagyis inkább csak Page-re.