Hali! Nos ez a rész kicsit rövid mivel most telóról írom mert a gép bekrepált...
Jó olvasást!u
*Liza szemszöge*
*Szombat*
- Louis mond meg Lottienak hogy rakja el a ruháit az ágyamról mert idegesít- nyafogott Fizzy miközben beesett közénk.
- Drága húgocskám- kezdte Louis- Leszállnál végre?! Szétnyomod a belem- morogta és lelökte magáról.
Fizzy gőgösen felkelt majd ki is sétált a szobából.
- Jó reggelt- pusziltam meg a száját.
- Jó reggelt, kicsim- ölelt át az egyik kezével.
- Éhes vagyok- nyafogtam.
Louis felvont szemöldökkel fordult felém, mire én vállat rántottam. Széttárta a kezét és finoman kilökött az ágyból.
Rányújtottam a nyelvemet, majd egy pólóval és egy rövid gatyával besétáltam a fürdőbe.
Épp a kedvenc parfümöm után kutakodtam amikor a szemem sarkából megláttam valamit.
Lélek vesztve rohantam ki a telefonomért és néztem+számoltam ki mindent vagy tízszer.
- Mi a baj?- ölelt át Lou.
- Semmi- motyogtam.
Lefejtettem magamról a kezét és mentem lefelé, mind a négy lány ott ült a kanapén és valami filmet néztek amin jót nevettek és a kezükben egy-egy tál müzli pihent.
Intettem nekik és rájuk néztem.
Mindegyiküket kivették a suliból családi okokra hívatkozva. Kimentem és találtam egy kis nutellát az egyik szekrényben szóval, kivettem és egy kanalat is.
- Fúj, te azt csak így megeszed?- kérdezte undorodva Lottie.
- Ühüm- bólogattam majd elkezdtem enni.
Valamelyik iker felállt és idejött elém majd elvette a nutellám.
- Hé- kaptam utána.
Lou sétált le a lépcsőn és kérdőn nézett ránk.
- Liz nutellát eszik reggelire- köpött Fizzy.
Loui legyintett majd leült mellém és átölelt majd úgy bámulta a tévét.
Felálltam és tárcsáztam Hope-ot, aki negyedik csörgésre fel is vette.
- Kérhetnék egy nagy szívességet- kezdtem köszönés nélkül.
- Persze mond- mondta kómásan.
Éreztem a hátamon mind az öt kérdő pillantást.
- Mikorra tudsz átjönni? Mert- rápillantottam az órára- Fél tizenegy.
- Miért baj van?- kérdezte ébereben.
- Nem- nevettem és kinyomtam.
Leültem a kanapéra és feszülten figyeltem a csengő hangjára.
Amikor bekövetkezett felálltam és búcsút intettem majd kifelé mentem.
Felkaptam a fölsőm meg a pénztárcám és a telefonomat.
Majd kinyitottam az ajtót. Hope viszont rögtön bezuhant.
- Mi a baj?- nézet rám aggódóan.
- Elmegyünk az orvoshoz- mondtam boldogan miközben becsuktam az ajtót.
Furán nézett rám de se baj. Legyintettem és folytattuk az utunkat a dokihoz, még szerencse hogy közel lakunk az orvoshoz.
Mikor odaértünk, bejelentkeztem és leültünk várni.
- Miért is vagy most ilyen boldog?- kérdezte.
Mosolyogva ránéztem majd elmeséltem neki a reggelt.
- Ms. Styles?- szólt ki egy asszisztens.
Hope megszorította a kezemet és hagyott bemenni.
- Mi a panasza?- kérdeztebegy negyven év körüli orvos.
Elmondtam neki azt amit Hope-nak hogy furán érzem magam és ilyenek.
- Nos akkor javaslom csináljunk egy ultra hangot- hümmögött.
Bólintottam majd felfeküdtem az asztalra és bekente valami trutyival a hasam.
Csak hümmögött és bólogatott evvel engem idegelve. Na meg avval hogy suttogott a nővérnek.
- Mi a bajom?- kérdeztem amikor felém fordult.
- Ms. Styles gratulálok, terhes- bólintott mosolyogva én pedig lefagytam, tudtam hogy valami ilyesmi a bajom de egy kisgyerek? Evvel elbaszom Lou életét.- Netán nem tudja ki az apa?
- De tudom- lemásztam az ágyról és megfogtam a papírt- Viszlát- köszöntem el.
- Na?- kérdezte izgatottan a barátnőm. A kezébe nyomtam a papírt ő viszont mosolyogva ölelt át.
Bementünk egy Nando'sba kajáért, mivel volt egy olyan sejtésem hogy a fiúk nálunk lesznek ami be is igazolódott. Mosolyogva léptem be csakhogy néggyel kevesebb személy ült bent.
- Húgi- lépett hozzám Hazza.
Megöleltem és végignéztem a kis társaságon.
- A lányok?- tettem fel végre a kérdést miközben a lapomat szorongattam és beleültem Lou ölébe.
- Jay-ék öt perce mentek el- mondta Liam.
- Mi az a kezedben kicsi lány?- kérdezte Zayn.
- Először Haz had olvassa el- mondtam halkan.
Odanyúlt a papírért én pedig boldogan adtam oda.
- Kaja- kiabált Niall, majd elrohant, Reni pedig utána.
Harryre néztem aki vagy öt perce bámulta a lapot.
Megfordultam Louis ölébe és megcsókoltam.
- Baj van?- kérdezte óvatosan miután elváltam tőle.
- Semmi- ráztam a fejemet és elkezdtem enni.
Hazza felállt és Louisnak adta a lapot, mosolyogva olvasta majd felállt és megpörgetett, majd megcsókolt, elmondtuk a fiúknak is akik gratuláltak és egész nap a kívánságaimat lesték.
2013. augusztus 24., szombat
2013. augusztus 18., vasárnap
26. rész Csak egy nap
Meghoztam az új részt azt hiszem ez egy kicsit unalmasra sikerült hiszen nincs benne annyi fordulat mint amennyi az elején volt.
*Liza szemszöge*
- Ti meg mi a jó eget csináltok?- kiabáltam a két jómadárra vagyis a bátyámra meg Niallre.
- Na végre- kiáltott fel Niall- Amúgy csak fel akartunk kelteni titeket.
Morogva másztam le a kanapéról és mentem fel zuhanyozni meg felöltözni. Ránéztem az órára ami fél 10-et mutatott.
Ha ez minden nap így fog menni én esküszöm agybajt fogok kapni ezektől, meg persze az én drágalátos barátnőimtől is.
- Jó reggelt cica- morogta a nyakamba valaki és elkapta hátulról a derekam.
Neki támasztottam a hátamat a meztelen felsőtestének.
- Neked is Boo- mondtam mosolyogva majd megfordultam és megcsókoltam.
- Hm, drága ha ezt tudnád hogy mennyire hiányzott- mondta miközben megfogta a kezemet és lementünk.
Liam és Dani szaladtak be kézen fogva majd elordították magukat:
- Fiúk, interjú.
Olyan gyorsan kezdtek készülődni hogy azt hittem hogy hirtelen a Twilight-ba csöppentem volna bele.
- Mi újság?- kérdezte mosolyogva Dani, mire én csak felmutattam a gyűrűmet- Gratula- ölelt át.
Ekkor rontott be a maradék két lány is.
- Ti nem voltatok itt?- kérdeztem.
- De csak muszáj volt elintéznünk valamit- mutatott fel Hope egy zacskót.
- Szia, drágám- köszönt egyszerre Niall és Zayn, majd megcsókolták a barátnőiket.
- Mennünk kell- kiabálta Hazza majd mentek is.
- Nézzetek majd a tévében- kacsintott Zayn.
- Szia cica- ölelt meg Lou és megpuszilt majd elmentek.
Bekapcsoltuk a tévét és odakapcsoltunk ahol az interjú fog kezdődni.
Még reklám ment majd elkezdődött az interjú.
- Üdvözlöm a kedves nézőket Tifanny Smooth vagyok és a mai vendégünk a One Direction.
Bejöttek a fiúk és leültek.
- Na és srácok hogy álltok az új album munkálataival?- kérdezte a műsorvezető.
- Nagyon is jól- válaszolt Liam.
Még feltett egy pár kérdést és áttért a barátnő témára.
- Skacok ki foglalt?- kérdezte mire Harry kivételével mindenki feltette a kezét- Ohh Harry, szóval nálad még van esélyem?
- Abszolút- válaszolta Hazza nevetve.
- Louis és Zayn ha jól tudom ti útba ejtetettek egy gyűrű boltot a múlt héten, mesélnétek róla?- kérdezte meg Tifanny.
Mi itt egymásra mosolyogtunk hiszen itt virít rajtunk a gyűrű.
- Kezd te Louis- mondta Zayn.
- Nos hát, az van hogy megkértem Liza kezét- mondta büszkén.
- Szóval elhatároztad magad mellette?- kérdezte.
- El- bólintott.
- Én is megkértem Reninek a kezét- mondta büszkén.
Gratulált a srácoknak és itt vége lett.
- Nem főzünk valamit?- vetette fel az ötletet Dani.
- Főzhetünk- bólintottam rá.
Bementünk a konyhába és elkezdtük csinálni a kaját, ami palacsinta lett, nem erőltettük meg magunkat.
- Kajaaaaaa- rontott be Niall.
- Manóó forró- szóltam rá.
Kinyújtotta a nyelvét mire én is.
- Érettek- jött be szemét forgatva Liam.
- Liam Payne vagyok a zsömlék királya- utánoztam a hangját- Rémlik?
- Persze- nevetve magához ölelt majd elengedett amikor bejött Lou és ő szorongatott meg.
- Lou- suttogtam.
- Hüm?- kérdezte értelmesen.
- Megfulladok- mondtam majd gyorsan elengedett és megpuszilta a szám.
Megettük a palacsintát és elkezdtük nézni a Pofa Be című filmet annyit röhögtünk hogy szó szerint fojt a könnyünk, meg persze a fiúk hozták a formájukat.
- Most jutott eszembe- ütötte fejbe magát Hazza és ránk nézett majd Reniékre- El kéne kezdeni szervezni az esküvőt.
- Kéne- bólintottunk én pedig a fejemet még inkább Louis mellkasába fúrtam.
- Karaoke-zunk- kiáltott föl Zayn.
Lou beterelt minket az egyik szobába és elindította a karaoke-t. Hát elég sok dal átköltés született. Mi pedig szétröhögtük az agyunkat. De a legviccesebb a többiek szerint Lou és én párosom volt.
Persze a fiúk dalát énekeltük, és a választásunk a Kiss You-ra esett.
- Let me kiss you- énekelte Lou elvékonyított hangon amíg én mély hangon énekeltem ő pedig szinte cincogva.
- Az én húgom- kiáltott fel Haz és magához húzott.
- Az én bátyám- öleltem át.
A családias pillanatokat a csengő éles hangja zavarta meg. Lementem kinyitni és azt hittem hogy hasra esek.
- Szia- köszöntek szinte egyszerre.
- Sziasztok- néztem végig rajtuk- Mi a baj?
Mindegyik lánynak vérvörösre voltak sírva a szemei.
- Boo Bear merre van?- kérdezte Lottie.
- Fent- mondtam mire mindegyik lány megindult fel.- Lou- kiabáltam, mire mindegyikük megjelent.
- Azt hiszem mi mentünk- mondta Ren megöleltek minket és elmentek.
- Ti mit kerestek itt? Nem mintha zavarnátok csak...- kezdett el magyarázkodni Lou.
- Anyáék egész nap veszekednek sőt azt hiszem egész héten és nem bírtunk otthon ülni így eljöttünk- magyarázta Daisy.
- Anyáék tudják?- kérdezte Lou.
- Nem- hajtotta le a fejét Fizzy.
- Felhívom anyát- mondta komolyan a bátyjuk.
Leültünk a nappaliba beszélgetni a Barbie-król.
Nagyon aranyosak a kicsik ahogyan magyaráznak.
- Van egy jó hírem- mosolygott Lou.- Maradhattok.
Megölelték öt majd leültünk tévézni délutánra amíg Lou nem döntött úgy hogy elmegy kajáért, elmosogattam a lányokkal majd mikor megjött Lou leültünk enni, majd elküldtük őket fürdeni.
- De nem akarok aludni- nyafogott Pheobe.
- Ki mondta hogy aludnotok is kell?- kérdeztem hülyén.
Elvigyorodott és megölelt annyira cuki pizsije van.
Leültünk felelsz vagy merszezni és úgy 11 óra múlva Daisy és Pheobe kidőltek így felvettem Daisyt Lou pedig a testvérét és felballagtunk az egyik vendég szobába ahol letettük őket aludni a másik két lánynak is megmutattuk a szobáját és elmentünk aludni.
Reggel mint mindig most is kiabálásra keltem.
- Louis- rontott be Fizzy- Mond meg Lottie-nak hogy....

2013. augusztus 17., szombat
25. rész A szülők megtudják
Haliiii, kész az új réééssszzz.
*Liza szemszöge*
Reggel hatalmas kiabálásra ébredtem. Mondjuk szerintem a fiúk vannak itt és a kertben focizhatnak... Aha gondoltam én. Ránéztem az órára ami 11 órát mutatott jó későn keltem fel. Felöltöztem vissza a tegnapi ruhámba, vagyis csak akartam mert megláttam egy pár ruhámat az ágy végében, letusoltam meg ilyenek felöltöztem és megnéztem a gyűrűmet ami ott volt az ujjamon, elmosolyodtam és boldogan mentem le.
- Megjött Mrs. Tomlinson- nevetett fel Hope.
- Ha-ha de rohadt vicces vagy- forgattam meg a szemeimet.
Nevetve megöleltek és odamentem Louhoz és belehuppantam az ölébe.
- Jó reggelt, drága- mosolyogva húzott magához egy csókért amit én szívesen megadtam neki.
- Jó reggelt Boo, éhes vagyok- nevettem fel.
Engedett a szorításán és vissza tértek az eredeti elfoglaltságukhoz vagyis párnával focizáshoz. A házban.
- Áááá, Liz nézd- nyomta a képembe Ren a kezét amin egy gyűrű virított.
- És nézd ezt- mutattam fel én is a gyűrűmet.
Nevetve beszélgettünk miközben és főztem egy kis rántottát meg teát.
- Kaját illatozok- jött be Nialler.
- Mert főzök egy kis rántottát kérsz?- mondtam neki kedvesen.
- Amúgy gratulálok- ölelt át mindkettőnket egyszerre.
Kiraktam neki egy kis tányérra egy kicsit belőle és leültünk enni, kivéve Rent mert ő nem evett.
- Hazza- kiabáltam ki és a kezébe nyomtam egy kis teát amikor bejött.
- Gratu- ölelt át miközben kortyolt egyet a teájából.
- Köszi- öleltem át.
- És anyuéknak mikor akarod elmondani?- tette fel a nagy kérdést.
- Öhm... Nem tudom- rántottam meg a vállam.
Vittem a teámat és beleültem Lou ölébe, aki vigyorogva átkarolt.
- Anyuéknak mikor kéne lemondani?- tettem fel a nagy kérdést.
- Öhm este mondjuk meghívjuk anyuékat meg Anne-éket mondjuk Hazza tudja de mindegy szóval meg apukádat és főzhetnél valamit- vázolta fel a tervét.
Bólintottam és felhívtam anyuékat, akik valamilyen okból kifolyólag tudták a címünket és anyu már be is pakolta a holmim. Na és felhívtam aput is, de helyette egy részeg férfi vette fel a telefont.
- Haló?- szólt bele.
- Szia apu itt Liz- köszöntem boldogan.
- Szia kincsem majd később mondjuk egy hét múlva beszélünk- tette le a telefont.
Elmondtam Lounak hogy apu mégsem jön így hát nem is leszünk sokan, Lou elment bepakolni magának meg elhozza a cuccaimat Hazzával.
- Ren, drága anyáék várnak minket otthon- kiabált ki Zayn Reninek mire ő felpattant felöltözött és elmentek.
- Hát oké- nevettünk fel és elmentem körbe nézni a házba mivel csak a nappalitól a hálóig vezető utat láttam vagy még annyit sem.
- Kicsi lány hol vagy?- kiabált Niall.
- Öhm valami játékteremben- néztem körbe.
- Mit csináljunk?- huppantak le mellém.
Bekapcsoltam valami táncos játékot és Hope odajött mellém és táncolni kezdtünk ahogy mutatták a nyilak.
Csipogott a telefonom ami azt jelezte hogy üzim jött.
Szia drága! Ne fáraszd magad mert viszünk kaját, Puszi, Boo&Hazza
- A fiúk majd hoznak kaját- mondtam és vissza álltunk táncolni.
*Louis szemszöge*
Annyira boldog voltam amikor igent mondott bár még a szüleink nem tudják de ez így is megfelel nekem el sem tudom képzelni mennyire megfognak majd lepődni.
- Csak ennyi?- néztem Liz cuccaira.
- Aha- bólogatott Anne mosolyogva- Remélem minél hamarabb megkéred a kezét- nevetett fel, ha tudta volna hogy akkor mennyire nagy igazságot mondott- És aranyosak vagytok hogy meghívtatok minket.
- Ez csak természetes- bólintottam és bepakoltuk a cuccait a Hazza kocsijába.
Átmentünk hozzánk és ott is bepakoltam a cuccaim amíg Harry telefonozott, és bepakoltam a kocsiba.
- Vigyünk kaját- vetettem fel az ötletet.
- Okés akkor menjünk- bólintott rá.
Persze a Nando's-ba mentünk, mondjuk egy-két rajongó megállított minket. Kikértük a kaját majd mentünk.
Otthon megkajáltunk és kipakoltunk majd a srácok magunkra hagytak minket. Akkor jutott eszembe hogy anyáékat még nem hívtam meg. Gyorsan tárcsáztam is.
- Szia anyu- vettem fel.
Említettem már hogy megszületett a kis tesóm aki fiú és Cristopher a neve?
- Szia Lou- köszönt.- Lou az?- hallottam Lottie hangját meg utána mindenkijét- Hogy vagy?
- Jól köszi- mosolyogtam és ránéztem a tévét néző lányra.
- Liz?- kérdezett megint.
- Jól van ő is- nevettem fel.
Liza rám kapta a tekintetét.
- Akkor miért hívtál?- kérdezte.
- Este várunk titeket tudod a másik házban- mosolyogtam.
- Ohh hát oké akkor szia kincsem.
- Szia- majd letettük.
Liz kiment főzni pedig még csak fél egy volt na mindegy ő tudja hallottam ahogy ügyeskedik meg ahogy káromkodik, olyankor olyan kis cuki. Na jó ez nyálasan hangzott.
- Mit csinálsz?- karoltam át a derekát és belepusziltam a nyakába.
- Hús levest, meg egy kis krumplit és rántott húst- mutogatott.
Leültem és néztem őt ahogy sürög forog a konyhába majd fél ötkor fáradtan rogyott le mellém.
- Hoztál Cris-nek kaját?- kérdezte aranyosan.
- Igen, szeretlek- csókoltam meg- Megterítek mosolyogtam rá.
Bólintott majd kipakoltam annyi mindent amennyi minden kell plusz az öcsémnek egy etető széket. Csöngettek és Liza elég hangosan beszélt feltételezem Anne-nel.
- Jaj gyerekek ez annyira szép- ámuldozott.
- Köszi- öleltük át.
Hazza és Liza elmélyülten eszélgettek amikor megint csöngettek. Szélesen mosolyogva fogadtam a szüleimet és a tesóimat.
- Anne-ék is itt vannak?- döbbent le anyu.
- Aham- bólogattam majd megöleltem mindenkit.
Bementünk a nappaliba ahol Liz sürgött-forgott.
*Liza szemszöge*
- Szia- öletek át Lou húgai.
- Sziasztok- öleltem vissza őket.
- Szia- köszönt Jay és átölelt.
- Szia- öleltem vissza- Szia Cris- mosolyogva gügyögtem neki miközben ő nevetett.
Leültünk enni és mindegyik lány plusz Hazza és Lou is azon versenyzett hogy mellém üljön.
- Ne már Harry kirántod alólam a széket- kiabáltam rá miközben anyuék nevettek.
Durcásan átültem Lou és Fizzy közé akik mosolyogva fogadtak. Mindent kiraktam az asztalra és mindenki annyit vett amennyit akart. Mindent megettünk és beleraktam a mosogatóba a tányérokat.
- Anya apu, Anne John, lenne egy bejelentésünk- állt fel mosolyogva Lou engem is magával húzva.
- Liz kincsem csak nem terhes vagy?- kérdezte anyu kikerekedett szemekkel.
- Louis fiam mond pogy Liza nem terhes!- követelte Mark.
- Nyugi semmi ilyesmiről nincs szó- nyugtattam meg mindenkit- Amúgy Harry tudja- böktem a bátyjám felé.
- Persze hogy tudom- mosolygott Hazz.
- Szóval megkértem Liza kezét- mosolygott büszkén Lou miközben közelebb húzott magához.
Mindenki sokkolva ült a helyén. Mikor mindenki feloldódott mosolyogva öleltek meg és gratuláltak, és mindenki megnézte a gyűrűm.
- Szép- mondta Lottie amikor leültünk a nappaliban.
Mosolyogva megöleltem és elmeséltem nekik mindent persze az estét kihagytam, nem nekik való még.
Mikor elmentek eldőltünk a kanapén és akkor jöttem rá arra amire már rég rá kellett volna jönnöm hogy ő az akit nekem teremtettek.
- Szeretlek- suttogtam a vállába.
- Én is- mondta ki hangosan- Holnap interjú és akkor elmondom.
- Oké bólintottam.
Lassan megcsókolt majd átölelt és elaludtunk a kanapán reggel valakiknek a hangjára ébredtünk....

2013. augusztus 16., péntek
24. rész A boldog dolog
Hali meghoztam az új részt, tudom hogy sokára de hát na, mindegy.
*Egy év múlva*
*Liza szemszöge*
Sikeresen le éretségiztem, de sajna nem vettek fel az egyetemre ahová jelentkeztem így most a fiúk minden napjait boldogítom, meg Hope. Jah, igen Hope és Niall összejöttek, így már csak Hazza szingli.
Louval a kapcsolatunk egyre jobb és jobb és mostanság már az esküvőnket tervezgetjük persze nem komolyan.
Zayn és Ren na igen ők a kemény dió állandóan veszekednek, és csinálják a fesztivált de ezen felül szeretik egymást. Vagyis remélem.
Liam és Danielle na igen ők a "se veled se nélküled" kapcsolat nekik a játék de remélem minden rendben van.
Elmélkedésemből a csengő éles hangja zökkentett ki. Kinyitottam és egy helyes pasival találtam szembe magamat.
- Szia- nyögte ki- Meghoztam a pizzát.
- Fiúk itt a pizza- kiabáltam fel.
Lou leszaladt szó szerint és átkarolta a derekamat. Majd kifizette. Látszott a hapsin hogy nem erre számított de hát ez van.
- Nialler, itt a kaja- ordított fel Louis.
- Nehéz lett volna fel menni és közölni velük- fogtam a fülem mivel oda ordított bele.
- Igen picim- nevetett és megpuszilt.
Niall és Hope elszaladt mellettünk egészen a kajás dobozik szóval ők ettek.
- Halihó- toppant be Ren.
- Szia- köszöntötte Zayn egy csókkal.
- Szia- morogta bele.
- Sziaa, Ren- üvöltöttem neki és megszorongattam.
Louis felkapta a kocsi kulcsát és megcsókolt majd elment.
- Hát ez meg?- kérdeztem kételkedve.
Mindenki furán mosolygott rám. Igaz hogy több mint másfél éve járunk de ezeket a kitöréseit még én sem tudom néha felfognom.
- Majd megtudod, húgi- nyújtotta rám a nyelvét Hazza.
- Jól van, bátyó- nevetettem és kinyújtottam én is a nyelvemet rám mire elkezdet kergetni, érett 18 éves és érett 20 éves módjára.
- Megvagy- kapott el és bedobott a medencébe.
- Fázom- másztam ki vacogva.
- Gyere ide- tárta ki a kezét.
Megöleltem és bevitt a házba. A többiek meg csak röhögtek.
- Kösz rendesek vagytok- nyújtottam rájuk a nyelvem.
Na igen ekkor meg betoppant Lou.
- Mi a jóságos szent répát csináltál te?- kerekedett ki a szeme.
- Kérdezd ezt a hülyét- löktem meg Harry karját.
- Bedobtam a medencébe- nevetett fel mire én rávetettem magamat.
- Húgii- nyávogott alattam.
- Nyávogj csak- csikiztem tovább, majd felmentem átöltözni.
- Ááááá- rontott be Reni sikítva.
- Mi az?- néztem rá úgy mint egy hülyére.
- Zayn azt mondta meglepetése van- kiabált és ugrálni kezdet az ágyamon.
Csatlakoztam hozzá így most olyanok voltunk mint két idióta.
- Liza, szívem- nyitott be Lou mosolyogva- Minden rendben?- kérdezte amikor meglátott minket.
- Minden de igen?- néztem rá.
- Jah igen van egy meglepim legyél kész úgy fél 7-re, és csinosan- nevetett.
- Helló csajok- rontott be Danielle.
Megcsókoltam Louist és hagytam kimenni.
- Na mi újság?- kérdezte Ren vigyorogva.
Tudott valamit.
- Te tudsz valamit- néztem rá összeszűkített szemekkel.
Bólogatott hogy igaz. Na és most Hope ugrott rá az ágyra.
- Mizujs?- kérdezte nevetve.
- Semmi.
- Liz beszélhetünk?- kérdezte Zayn.
- Ühüm- bólintottam majd követem a szobájába.
Már vagy öt perce járkált idegesen föl alá amikor megkérdeztem mi a baja.
- Megakarom kérni Reni kezét- nyögte ki.
- Szerintem örülni fog neki- kacsintottam majd elindultam kifelé.
Fél három. Basszus éhes vagyok. Csináltam szendvicset és leültem enni, Liam mellé.
- Mi az?- kérdeztem amikor már vagy 10 perce bámult.
- Semmi- rázta meg a fejét- Csak gondolkodtam- nevetett fel.
- Hát ok Li- nevettem vele.
Adott egy pacsit majd elindult felfelé. Úgy döntöttem fél ötkor elég lesz elkezdeni készülődni. Leültem tévézni Harry mellé és csak ötkor álltam fel.
- Segítünk- jöttek be a csajok.
- Akkor már nekem is- kérlelte őket Ren.
Áthozta a cuccát hozzám, mivel mostanság a fiúk nálunk lebzselnek.
Begöndörítettük a hajamat és felvettem egy csinos kis fekete ruhát, meg egy fehér magas sarkút, Hope erőszakolta rám, meg egy alapsminket is amit Dani csinált meg.
Reninek kivasalták a haját majd ő is felvett egy fekete mini ruhát meg egy kék magas sarkút és egy kis táskát, amit én is vittem úgyan olyan színben vagyis fehérben, Dani neki is megcsinálta a sminkjét és készen voltunk pontosan fél hétre. Kopogtattak és megjelent a két fiú.
- Gyönyörű vagy- nyögte ki Louis és elkezdett húzni a kocsijáig.
Beültünk az egész utat végig énekelgettük meg hülyéskedtük. Megálltunk majd segített kiszállni. Megpuszilta a számat majd bementünk és leültünk és rendeltünk.
- Ez olyan tökéletes- sóhajtott fel.
- Mi?- néztem rá mosolyogva.
- Minden az hogy veled vagyok meg úgy minden- nevetett fel.
- Majd nem tudsz levakarni magadról- nevetem fel.
- Mintha akarnám- mosolygott sejtelmesen.
Kihozták a kaját és megettük meg megittunk mindent.
Mondjuk a pincér csaj eléggé feltűnöen flörtölt vele de nem zavarta mert magához húzott és megcsókolt, minden pénzt megért volna a csaj arca. Lou kifizette és indultunk hazafelé.
- Boo- szólítottam meg- Köszönöm az estét.
- Ki mondta hogy már vége?- kérdezte mosolyogva.
- Csak hát... na mindegy- röhögtem el magam.
- Megjöttünk- szállt ki.
- De nem is itt lakunk- nevettem fel miután kiszálltam kis aranyos ház előtt.
- Tetszik?- hagyta figyelmen kívül az előző kérdésem.
- Nagyon.
A ház nagy volt és barack színű előtte pedig nagyon-nagyon sok fa.
- Reméltem hogy tetszeni fog- nevetett fel.
Bementünk a belseje is nagyon otthonos volt.
- Nagyon szép ház kié?- kérdeztem aranyosan.
- A miénk- mondta úgy mintha csak arról beszélne hogy esne az eső mondjuk igaz is volt de...
- Gyönyörű- suttogtam.
- Basszus nem tudom hogy kezdjek bele- mondta öt perc hallgatás után- Akkor csak egyszerűen megkérdezem- motyogta, letérdelt elém és elővett egy kis dobozt amiben egy gyűrű volt- Elizabeth Styles, tudom hogy neked lehet hogy még korai de én már nem tudok várni rád, szóval olyat amilyet most érzek azt egy barátnőm iránt sem éreztem. Nagyon szeretlek és nélküled nem tudnám leélni az életem- nézett a szemembe a gyönyörű kék szemeivel- Szóval lennél a feleségem?
- Louis Tomlinson még szép- annyira meghatott hogy szinte elsírtam magamat, pár könnycsepp mégis utat tört magának a felszínre.
Felhúzta az ujjamra a gyűrűt és megcsókolt.
- Szeretlek- mondta két csók között.
- Én is- mondtam.
Gyönyörű éjszaka elé néztünk.
*Reni szemszöge*
Elindultunk és látszott Zaynen hogy valami miatt ideges.
- Zayn drága mi a baj?- kérdeztem.
- Majd megtudod.
Dumáltunk még erről arról majd megérkeztünk egy réthez, szív alakban voltak kitéve rózsaszirmok meg gyertyák.
- Zayn ez gyönyörű- szinte majd elsírtam magamat.
Megölelt és megcsókolt.
- Kicsit azért segített Niall is a kajákban- nevetett fel.
- Maradt még?- kérdeztem csodálkozva.
Bólintott majd leültünk enni és közben a csillagokat bámultuk.
Én Zayn vállára raktam a fejemet ő pedig átkarolt.
- Tudod mi nem tetszik a nevedben?- kérdezte mikor hirtelen felült.
- Nem mi?- kérdeztem vissza.
- Lehetnél mondjuk... Malik- mosolygott rám és felém hajolt miközben a hasamra rá tett egy gyűrűt.
- Te most megkéred a kezem?- kerekedtek ki a szemeim.
- Meg- mosolygott.
- Hát akkor igen- megfogta a gyűrűt és felhúzta az ujjamra.
Megcsókolt és elmentünk egy hotelba persze miután össze pakoltunk és egy csodás éjszaka elé néztünk.
2013. augusztus 12., hétfő
23. rész Larry Shipperek
Sziasztok, nagyon sajnálom hogy nem volt rész csak nyaralni voltam, de nem is magyarázkodom tovább.
*Liza szemszöge*
Reggel boldogan ébredtem fel, mivel, na jó fogalmam sem volt miért voltam boldog csak egyszerűen az voltam és kész.
- Jó reggelt- tört be Hazza, mire én csak egy párnát vágtam hozzá- Hugica ezt nem kellett volna- mondta és ránk ugrott.
- Harry Edward Sryles, ezt megbánod- fújtattam.
- Igen és hogy?- kérdezte pimaszul.
Lou felébredt és ledobta rólunk én pedig felpattantam és kergetni kezdtem az egész házban.
- Liz és Harry leáll és leül- kiáltott le Liam.
Durcásan ültem a fotelba, gondoltam megnézem a Twitteremet mivel régen voltam már fent. Loutól elkértem a laptopját amit boldogan oda is adott nekem mivel a sajátomat otthon felejtettem. Beírtam a jelszót meg a felhasználó nevem, magam is meglepődtem milyen sok követőm lett így hirtelen. Na jó kb. fél éve voltam fent utoljára. Majdnem 1 millió követőm lett én pedig lefagyva bámultam a képernyőt. Na, meg egy csomó tweetem is lett. Volt jó is meg rossz is de általában csak rossz jött a Larry shiperektől. Pl:
@Larry_Stylinson:
Mit keres még Louis mellett?! @Liza_Styles
Nem lehet igaz semmit nem tudnak! Egyáltalán mi a bajuk velem?! Semmit nem vétettem ellenük! Tudtommal.
Még elolvastam pár tweetet amik szörnyen hatottak rám. Lecsaptam a tetejét, és elindultam Niall szobája felé.
- Niall- kopogtam be és benyitottam- Elkérhetem a gitárodat?- kérdeztem halkan.
- Persze kicsi lány- nevetett és a kezembe nyomta az előbb említett tárgyat.
Rá mosolyogtam és bementem a fürdőbe, a tükörből egy szomorú lány nézett vissza rám, a reggeli boldogságomnak már nyoma sem volt. Rendbe tettem magamat és felöltöztem majd leültem a csempére és elkezdtem játszani a They don't know about ust.
*Louis szemszöge*
Reggel Liza és Hazza civakodására ébredtem, mivel nem tudtam vissza aludni ezért inkább lementem ahol megtaláltam a laptopom. Aztán eszembe jutott hogy Liz elkérte. De hol van ő? Na mindegy. Felöltöztem és belöttem a hajamat. Ekkor olyan szép gitár szólóra lettem figyelmes és ahogy hallottam mindenki.
- Liz kérlek nyisd ki- kérlelte Hazza a húgát.
- Mi a baj?- álltam mellé.
- A Shiperek most Lizt szidják a Twitteren és ezért most gitározik- vázolta fel a helyzetet.
Leszaladtam a laptopomért és megnéztem. Hogy nem lehet leszállni a Larry-témáról?
- Liz kicsim gyere ki- dörömböltem az ajtón vagy fél órája.
És olyan történt amire nem számítottam kinyílt az ajtó és egy ki sírt szemű lánnyal találtam szembe magam. Szorosan átölelte a nyakam én pedig a csípőjét öleltem. Az ajkaival lassan közelített, én pedig gyorsabban a szájára tapadtam. Belemosolygott a csókunkba, és zihálva elváltunk egymástól.
Megfogtam a kezét és megreggeliztünk délben. Jók vagyunk mi?
- Cica valamit kezdünk valamit ezekkel a shiperekkel- ölelte át oldalról Zayn.
Megettünk mindent. Délután pedig megnéztünk pár vígjátékot este mikor elkezdtük a Paranomal Activityt. Liz a fél filmet nem nézte végig szóval ő elment aludni mivel holnap suli van neki.
- Fáradt vagyok- mondtuk mind egyszerre és elröhögtük magunkat.
Felmásztunk az emeletre és láttam a szobámban az ágyon hogy Liz alszik a pólómban. Elmosolyodtam és lezuhanyoztam majd befeküdtem mellé és átöleltem majd elaludtam.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)