2013. július 28., vasárnap

22. Esküvő

 Meghoztam az új részt! Köszönöm a több mint 600 (!!!) oldalmegjelenítést.

*Szombat*
*Lizza szemszöge*
- Jó reggelt, hercegnő- köszöntött Louis egy csókkal.
- Jó reggelt, hercegem- köszöntem vissza és bementem a fürdőbe.
Egy hét telt el azóta amióta megtudtuk hogy mikor lesz az esküvő, szerencsére anyu meghívta az összes fiú családját. A szertartás 11 órakor kezdődik és most reggel 9 óra van. Anya gondolom már elment a sminkeshez meg a fodrászhoz.
Egy törölközőt csavartam magam köré amikor kimentem a szobámba hogy behozzam a kék ruhámat amit kizárólag erre az alkalomra vettünk.
Lou még az ágyamon feküdt de amikor meglátott elfordult és kiment.
- Lou- kiabáltam utána- Baj van?
- Semmi csak kimegyek mert ha bent maradok lehet hogy letépem rólad a törölközőt- vázolta fel a helyzeté- Amúgy meg otthon rendbe szedem magamat az esküvőre.
Becsuktam az ajtót és amikor hallottam hogy becsukja a bejárati ajtót, elkezdtem öltözni. Megszárítottam a hajamat és kiegyenesítettem majd kihúztam a szememet és tettem fel szempilla spirált is, meg egy kis szájfényt. Felvettem a ruhát és a cipőt ami fekete. A kis táskámba beleraktam egy pulcsit meg a telefonomat és a fényképező gépemet.
- Megjöttünk- kiáltott fel Hazza.
- Megyek- levonultam mire mindenkinek elállt a lélegzette.
- Gyönyörű vagy- mondták egyszerre.
Én pedig legyintettem és nevettem. Belekaroltam Louba, úgy mentünk a kocsijáig.
Két autóval mentünk az egyikben mi a másikban pedig a többiek. Mire odaértünk ott állt anya az ajtóban.
- Anya de szép vagy- dicsértem meg és végig simítottam a hátán.
- Te is, mókuskám- nevetett, mikor elfintorodtam a becenéven- Na menjetek be- lökdösött be minket.
- Lou- szaladt Louishoz a két legkisebb húga.
- Nem baj?- kérdezte amikor rám nézett.
- Miért lenne baj?- kérdeztem.
Mosolygott és adott egy puszit az arcomra majd Hazzába karolva mentünk egészen előre.
Ekkor csendült fel az a zene amire anyunak kell bejönnie. Kattintottam párat a fényképezőmmel, az egész ceremónia alatt. Mikor végzet a pap, mi voltunk azok akik gratuláltak nekik.
- Jaj kicsim majd neked is lesz- nevetett és átölelte Hazzát engem pedig John majd fordítva.
Hazzával vissza ültünk a helyünkre amikor a fiúk váltak ki a tömegből és futottak hozzánk.
- Hát ez is szép volt- küszködött Niall a könnyeivel.
- Jaj Nialler- öleltem át.
- Hé, féltékeny vagyok- durcizott Louis mire és mellé mentem és átöleltem.
- Na meg van hogy legközelebb kiknek lesz az esküvője- nevetett Zayn.
- Nevess csak, Zaynee, nevess csak- vigyorogtam a képébe.
- Gyerekek megyünk kajálni- lépett hozzánk John és el is ment.
- Kaja- csillant fel Niall szeme.
Louis mellé léptem mire ő átölelt.
- Liza?- szólított meg egy hang.
- Matt- ugrottam a nyakába.
- De sokat változtál- nézett végig rajtam.
Louis mellénk lépett és a karjával szorosan magához ölelt.
- Matt szeretném bemutatni Louist a barátomat- néztem rá félve.
Matt nekem mindig is olyan volt mintha a második bátyjám lenne csak sajnos soha nem találkoztunk, mivel ők kint éltek New Yorkban.
Kezet fogtak majd komolyan indultunk. Amikor az étterem elé értünk, Lou a családjával ment tovább én pedig Hazzával.
Leültünk kajálni. Mikor megettük felálltunk táncolni, vagyis mi Harryvel.
A bénázásunk miatt nevetve dőltem a vállára ő pedig fél kézzel átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Most tökre úgy érzem magamat mint amikor kicsik voltunk- nevetett.
De ekkor már nem csak mi táncoltunk hanem mindenki más is.
- Gyere húgi igyunk- nézett rám csillogó szemekkel Hazza.
- Nem- mondtam határozottan és megálltam előtte.
- Jaj tényleg, bocs- mondta majd ott hagyott.
Duzzogva ültem le a székemre amikor valaki félrelökte a hajamat majd a fülembe suttogott.
- Nincs kedved táncolni, hercegnő?- kérdezte.
- De van- mondtam majd megfordultam és Louival találtam szembe magamat aki a csípőmre tette a kezét és átvágtunk a tánctéren és a egy gyors számra kezdtünk el táncolni vagy ugrálni.
- Bocs lekérhetem?- kérdezte Matt, Loura nézett aki bólintott majd elment.
- Rendes barátod van- suttogta.
- Ha még tudnád mennyire- suttogtam pirultan.
- Na, hercegnő te velünk jössz- rántott el Hazza erősen.
- Harry ez fáj- motyogtam.
- Harold- jött oda Lou és lefejtette rólam Haz kezét.
Ekkor bejelentették hogy  anyuék fognak táncolni, mi félre álltunk és néztük/fotóztuk.
- Anya- mentem hozzá nem tudom miért.
- Ő Elizabth?- kérdezte a pasi akivel beszélgetett.
- Igen- válaszolt anyu helyettem- Liza bemutatom Gemma vőlegényét, Josht.
- Szia, Gem is itt van?- kérdeztem tőle.
- Igen- mosolygott  és rábökött egy lányra.
- Gemma- ugrottam a hátátra.
- Eliza, szállj már le, húgi- nevetett.
- Bemutatok valakit- mondtam és Louék felé húztam aki nem tudom kikkel beszélgetett.
- Lou- szólaltam meg.
- Igen?- fordult meg.
- Nos Gem, ő a barátom- nevetve bújtam Louhoz.
- Nem is tudtam de mindegy, anya el dobja a csokrot- nevetett.
- Jah, amúgy említheted volna hogy megkérték a kezdet-  toltam le.
- Bocsi, gyere már hugi- húzott el.
- Kapd el azt a csokrot- kiabált utánam Lou.
- Örülnél neki?- kérdeztem.
Mosolyogva bólintott, oda álltunk a többi lányhoz én direkt leghátulra. Amikor valami repült felém, reflexből elkaptam, mikor ránéztem anya csokrát véltem felfedezni a kezemben.
- Na mit mondtam?- kiabált Zayn.
- Zayn- kiabáltam rá erősebben.
- Nyugi kislány de én megmondtam- kiabált vissza.
Amúgy tök jó volt, mert a terem két másik végében voltunk.
- Aha majd 17 évesen- röhögtem és elfordultam tőle.
Szinte mindenkivel beszéltem pár szót, és nem tudtam a fiúkkal lenni hanem pl. a nagyimmal beszélgettem. Ne tévesszen  félre ez, nagyon szeretem őt csak néha úgy kell leállítani. Mint most. Megismerkedtem John családjával is.
- Na?- kérdezte valaki aki a fülembe suttogott.
- Mi na?- öleltem át és a vállára hajtottam a fejemet- Fáradt vagyok.
- Gyerekek- szólított meg Jay minket- Mi mentünk.
Elbúcsúztunk tőlük anyuéktól is elbúcsúzott szinte mindenki, rá néztem a telefonomra éjjel fél 1-et mutatott.
Most már csak mi voltunk ott.
- Gyerekek, mi mentünk a nászutra- mondta anya és átölelte a derekát Johnak.
Anyu időközben felvett egy farmert meg egy blúzt ahogy John is csak ő nem blúzt vett fel hanem inget.
Elbúcsúztunk és haza indultunk, mivel én addig a fiúkkal fogok lakni.
Lefürödtünk és mindenki bedőlt aludni.

2013. július 25., csütörtök

21. rész Ketten

Hali!!! Nem sokára vége ennek az évadnak de! Mivel szeretem ezt a blogot, gondoltam csinálok egy második évadot is ami már, akkor lesz amikor Elizabeth elvégezte a gimit. Jó olvasást!

*Liza szemszöge*
Reggel boldogan keltem mivel olyan ember mellet lehettem akit szerettem és tudom, hogy viszont szeret. De azért a kis húzásáért még bűnhődni fog. Megfordultam és a szép kék szemébe néztem.
- Jó reggelt, szépség- megpróbált megcsókolni de én elhajoltam előle- Mi a baj?- nézett rám riadtan.
- Ez a büntetésed- mosolyogtam rá és felálltam.
A konyhában mindenki a fejét fogta kivéve Liamet.
- Jó reggelt- köszöntem boldogan.
- Basszus Liza én rád másztam?!- kérdezte Hazza idegesen.
- Aha- bólogattam és átöleltem hogy megbocsájtottam neki.
Felültem a konyhapultra és egy szalámis szendvicset kezdtem el enni.
- Nekem is csinálsz?- kérdezte Lou, miközben megállt előttem és a kezét a pultra támasztotta ő pedig közel hajolt hozzám.
- Nem- mondtam és ellöktem magamtól.
- Na- kérlelt mosolyogva- Kicsim, ugye tudod hogy ezt még nagyon megfogod bánni?- kérdezte vigyorogva.
- Állok elébe- tettem csípőre a kezemet.
- Várjunk csak! Kicsim?!- nézett rám a batyjám, aprót bólintottam. Louis elé lépett- Ha még egyszer megbántod, elbúcsúzhatsz a gyerekcsináló szervedtől!- fenyegette meg.
Lou bólintott majd hátulról átölelt, és belecsókolt a nyakamba.
- Na légy szives- kérlelt.
Sóhajtottam majd, megcsináltam neki amit kért.
- Örülj- utasítottam és beleültem Hazza ölébe szembe vele.
Harry szorosan magához ölelt majd, az állát a vállamra támasztotta.
- Gyerekek- jött be anyu és John- Megvan az esküvő időpontja.
- Mikor lesz?- kérdezte Liam.
- Egy hét múlva- válaszolt John majd átölelte anyát.
Mosolyogva gratuláltam majd anyu észrevette hol ülök.
- Elizabeth- kezdte kikerekedett szemmel- Ügye ez nem az amire gondolok?
- Anya!- kiabáltam- Minek gondolsz te engem?- kérdeztem.
Felálltam és beleültem Lou ölébe aki szorosan a derekamra fonta a karját és egy puszit nyomott az orromra. És a fejét a hátamra fektette.
- Mindenki meg van hívva- mondta John mosolyogva.
Megfordultam és Louval szemben ültem.
- Na jó nem bírom tovább- tört ki hirtelen amikor már vagy három perce nézte a számat.
Elképesztően gyorsan nyomta a száját az enyémre és vadul de közben gyengéden csókolt. Miközben egyik kezével a csípőmet simogatta a másikkal pedig közelebb húzott magához, én az egyik kezemmel a hajába túrtam a másikkal viszont a nyakát karoltam át.
Hangos köhögést hallottam az ajtóból, gyorsan eltávolodtam Loutól és vörös fejjel mentem át a nappaliba. A mai napon először néztem rá az órára ami délután fél egyet mutatott.
Zayn leült mellém én pedig ráhajtottam a fejemet a vállára, amikor Liam felhangosította a tévét és üvölteni kezdet benne, az első klipjük.
- De régen volt- pislogott nagyokat Lou és Harry.
- Nézzétek már hogy néztem ki- mutatott a tévére Liam.
- Basszus milyenek a fogaim- nevetett Niall.
- Milyen hajam volt már- nevetett Zayn.
Ez ment végig a végére én is megszólaltam:
- Sok minden változott azóta- nevettem fel.
- Hogy érted kislány?- kérdezte Liam.
- Hát erre a klipre Peage-dzsel ugráltunk az ágyamon- nevettem fel az emlékre.
- Emlékszem- nevetett Hazza.
Lou állt elém mire én fölnéztem rá. Lekonyította a száját mire én föl keltem és ő leült majd engem az ölébe ültetett.
- Amíg eszem addig ne- kért minket Niall.
Bólintottam és én ránéztem Harryre aki engem bámult, majd elmosolyodott.
Ötig tévéztünk majd Hazzának eszébe jutott hogy elmehetnénk sétálni egyet. Mindenki felöltözött és elindultunk. Louis az ujjait rákulcsolta az enyémekre és szorosan egymás mellett mentünk.
- Nézzétek- mutatott előre Zayn és a London Eye-ra mutatott.
- Üljünk fel- kérleltük egyszerre vagyis Lou és én.
Mivel Hazza is szeret felülni ilyenekre ezért mindannyian felültünk.
- Mit csináljunk a maradék 20 percben?- kérdezte Hazza.
- Üvegezzünk- Niall kiitta az utolsó kortyot a kólájából és pörgetett, ami Loura esett.
- Merek- jelentette ki.
- Hm...- majd perverzen rám vigyorgott- Csinálj úgy Lizával mintha khm... khm.
- Még mit nem- ugrottam fel és duzzogva mentem ki a kabin legszélére és néztem kifelé az alkonyodó tájra.
Duzzogva szálltam le és duzzogva fogtam meg Lou kezét.
- Jaj, kicsim ne haragudj rá- suttogta a fülembe.
Bólintottam egyet és ráugrottam Niall hátára aki elkapta a térdemet.
- Horan, azért te cipelsz haza- jelentettem ki.
Bólintott és komolyan kezdet el sétálni na meg gyorsabban.
Komolyan haza cipelt, sőt még az ágyamra is ledobott, megfürödtem és bedőltem aludni amikor csörgött a telefonom.
- Elizabeth már komolyan 100-szor hívtalak ma- kiabált nevetve Perrie.
- Sajnálom majd holnap most viszont fáradt vagyok- tettem le és elmentettem a számát.
Kopogtak majd Lou lépett be a kezében egy tálcával.
- Vacsorát a hercegnőmnek-  mondta mosolyogva és az ölembe tette majd bebújt mellém, megettem mire levitte. Bebújt mellém hallottam hogy bejön valaki és hogy beszélnek, mert nem tudtam figyelni.
Bekapcsolta a tévét és lenémította én pedig elaludtam.

2013. július 24., szerda

20. rész Niall bulija, megbocsájsak neki?

Hali új rész! Gondolkoztam és mégsem hagyom abba ezt a blogot egy hamar!!!

*Pénteken*
*Liza szemszöge*

Mivel ma van Niall bulija, ezért lebeszéltük Greggel (Niall bátyjával) hogy ma foglalja le, egy kis időre még mi elintézünk mindent.
Ez a nap is úgy indult mint a többi, egyedül ébredtem a hatalmas ágyban, mert Hazzát rá tudtam venni hogy most aludjon otthon. De megígérte hogy lent lesz mire fel kellek. Szóval kifésültem a hajamat, és felöltöztem egy tapadós gatyába meg Hazza egyik itt felejtet pólójába. Lementem és tényleg itt volt, a másik három idiótával együtt, mert Niall már el ment Greggel.
- Hali- köszöntem és próbáltam mosolyogni ami nem nagyon jött össze.
- Jó reggelt- pattant fel Lou elsőként és átölelte a derekamat, én pedig bénán álltam az ölelésében nem mertem vissza ölelni, nem mertem hozzá érni sem.
Féltem. Féltem attól hogy ha hozzá érnék akkor megint beleszeretnék, féltem attól hogy megint át ejt és féltem tőle is.
- Neked is- toltam el magamtól.
Keserűen rám mosolygott és rá néztem a testvéremre aki csak mosolygott.
- Na jó Liza és Lou beszerzi a party kellékeket meg a piát, Zayn és Hazza a kaját, én elmegyek a tortákért,  Reni meg díszit- osztotta ki a feladatokat.
- Cserélni akarok- tettem fel a kezemet.
- Nem mert ha Zaynnel is cserélsz nem bízom Louban mert, simán befolyásolja Hazzát- jelentette ki Liam.
- Várj meg- utasítottam a társamat.
Bólintott én pedig felrohantam és átöltöztem egy farmerba, és egy ingbe meg a conversembe kisminkeltem magamat és lefutottam. Máskor örültem volna ha Louval lehetek de ma nem.
Beültünk a kocsiba, nem szólaltunk meg hanem csak a rádió szólt csak akkor hangosítottam fel amikor az Oasis-Wonderwall-ja szólalt meg.
- Szereted?- kérdezte.
Csak bólintottam és elfordultam tőle.
- Harry ízlése rám ragadt mert ő meg a Beatlest szereti, és az ő tanácsára hallgatom állandóan a Yesterday című számokat, jót lehet rajta sírni- mondtam lehunyt szemekkel.
Nem válaszolt tudtam hogy mi jár a fejében. Miatta kell ezt hallgatnom, pedig nem is tudja mit érzek iránta. Ó bárcsak tudná! Bárcsak tudná hogy mennyire szeretem, hogy mennyire meg akarom csókolni amikor csak meglátom!
- Megérkeztünk- szólalt meg csendesen, kiszálltunk és bementünk.
Vettem egy kosarat amibe az italokat pakoltuk, vettünk vagy 30 liter piát és amikor én levettem magamnak egy kólát meg egy fantát furán nézett rám.
- Még mindig kiskorú vagyok és nem így akarok először berúgni- magyaráztam.
- Soha nem is kóstoltad meg?- kérdezte mire én a fejemet ráztam- Ezt szeretem benned- mondta ki kis mosollyal.
Nem válaszoltam csak elindultam a kassza felé. Louis ki fizette majd elindultunk a party kellékekért. Vettem lufikat meg papírcsákót, meg egy csomó feliratot. Fizettem és mentünk is. Kifelé menet össze futottunk Perrievel.
- Pezz- öleltem át.
- Liza, szent ég hogy megváltoztál és mik ezek a karikák- mutatott a szemem alatti karikákra.
- Szakítottunk- nyögte ki Lou nehezen.
- Láttam- bólintott és szúrósan Louisra nézett- Te meg mit izélsz megint El-lel?
- Pezz majd össze futunk holnap, majd hívj- nyomtam a kezébe a számom.
Megöleltem és mentünk haza. Minden rendben volt ott is. A torta megvolt, a kaja is és mi voltunk az utcsók.
- Na végre- kivette a kezemből a szatyrot, meg Louiséból is Liam.
Ledobtam magamat a kanapéra és néztem a bénázó csapatott.
Fél 3-ra kész lettünk, a vendégeket csak 5-re hívtuk így leültünk lazulni meg ebédelni.
*5 óra*
Minden vendég megérkezett szóltam mindenkinek hogy 5 percen belül itt lesznek. Mindenki elbújt, és lekapcsoltuk a villanyokat.
A vendégek között ott volt Justin Bieber, és Ed is meg még egy csomó sztár akik ismerik a fiúkat, csapódott az ajtó és megjelent Niall és Greg.
- Boldogat- ugrottam a nyakába és nyomta a kezébe az ajándékomat.
Mindenkit végig ölelt.
- Skacok ezt nem kellett volna- látszott rajta hogy majdnem elsírja magát.
Átkaroltam és megsimogattam a hátát.
- Én megyek- szólalt meg hirtelen Greg.
- Dehogy mész te is itt maradsz, én és Hazza is itt lakunk szóval mi házunk, mi szabájaink- kaptam el a karját.
Elkezdődött a buli én pedig táncoltam Justinnal és utána Eddel is.
- Jól tudom hogy szakítottak Louissal?- kérdezte hirtelen.
- Sajnos- bólintottam.
Ekkor lelassult a szám és Ed helyét átvette Louis.
Átkarolta a derekamat én pedig átöleltem a nyakát. Megsimogatta az oldalamat.
- Louis- sóhajtottam.
- Liza! Én tényleg sajnálom azt amit tettem hogyan érhetném el hogy most meg bocsás?- kérdezte könyörögve, és a szeméből könnyek gördültek le.
- Louis- töröltem le a könnyeit- Én....
De nem tudtam befejzni mert ajkait az enyémekre nyomta, lassan csókolt, a kezeimmel nem csináltam semmit. Úgy éreztem mintha az oldalamhoz lennének láncolva. Az én könnyeim is hullani kezdtek.
- Kérlek! Könyörgöm- ennyit bírtam rögtön zokogni kezdtem.
- Louis- kezdtem fulladozva- Én nem tudom mit mondjak nekem ez sok- elléptem tőle és Liamet kezdtem el keresni.
 Ő az italos pultnál állt Niall-lel. Gyorsan odaszaladtam, pont jókor mert Zayn beleszólt a mikrofonba hogy torta vágás következik.
Niall elfújta a gyertyát én persze fotóztam. Mindenkinek vágott egy szelet tortát magának kettőt.
Ott maradtam velük és leroskadtam a székre.
- Minden oké?- kérdezte Hazza aki már eléggé be volt álva.
Ránéztem az órára, ami még csak fél 8-at mutatott.
- Hazza ülj le- löktem meg.
- Durvulunk cica- kezdet el közeledni felém perverzen vigyorogva.
- Harry- löktem el.
- Harold- egy ismeretlen kéz elkapott és hátrébb lökte Harryt, és teljes erejéből behúzott neki.
- Louis- sikítottam majd Harryhez térdeltem le.
- Basszus Liza sajnálom- szabadkozott.
- Köztudott hogy nem bírod az alkoholt- mosolyogtam rá- és Louisra néztem eltátogtam neki egy 'köszönömöt'.
Hazza fel ment a szobájába, én pedig ott maradtam Louissal. Töltöttem magamnak egy kis kólát, éreztem magamon a tekintetét.
- Liza- szólított meg.
- Louis, döntöttem- igazából abban a másodpercben döntöttem el.
- És...- kezdte.
- Hát...- kezdtem húzni az agyát majd hozzá léptem és megcsókoltam.
Csillogó szemekkel nézett a szemembe. Én pedig egy aprót bólintottam, és ismét megcsókolt.
*Fél 2*
Az embereke most mentek haza mi még kitakarítottunk, aztán le döltünk a kanapéra piheni. Én Louis karjai közt aludtam el, holnap még kapni fogok ezért Hazzától...

2013. július 23., kedd

19. rész Egyedül

Haliiii!  Láttátok már a BSE-t ? nekem nagyon tetszik

*Lizzie szemszöge*

Másnap azt hittem hogy a tegnapi nap csak egy rossz álom de amikor megfordultam és  megláttam Harry békés arcát, rájöttem hogy igaz volt. Hangos zokogásban törtem ki, ami felébresztette Hazzát is.
- Sss, Liza- mondogatta miközben ringatott.- Ma nem engedlek el iskolába.- jelentette ki hirtelen és tárcsázta is a sulit majd kivett erre a hétre.
- Hazza nem kellet volna- szipogtam miközben az orromat fújtam ki.
Csak mosolygott én pedig lezuhanyoztam és felvettem egy fekete csőgatyát egy piros felsőt és egy fehér kardigánt terítettem a vállamra. A hajamat kontyba fogtam a fejemen és késznek nyilvánítottam magamat.
Amikor lementem reggelizni nagyon rossz ötletnek bizonyult mert a fiúk lent fetrengtek köztük Ő is. Elfordítottam a fejemet és hagytam hogy a könnyek eláztassák az arcomat. Gyorsan megtöröltem és műmosolyt vettem fel.
- Sziasztok- köszöntem és el is tűntem a konyhába.
Csináltam magamnak tojásrántottát meg egy kis pirítóst és leültem enni az asztalhoz, mikor bejött valaki felnéztem de amikor megláttam a kék szemeit gyorsan vissza fordultam a kajámhoz és amikor leült elém akkor sem néztem fel.
- Meddig akarod marcangolni magadat?- kérdezte.
- Ameddig kell- válaszoltam suttogva és elmosogattam a tányéromat.
- Liza te szeretsz engem- jelentette ki mintha tök természetes lenne- És én is szeretlek, akkor miért nem vagyunk együtt? Hiszen akik szeretik egymást azoknak együtt kéne lenniük.
- De nem minden esetben- válaszoltam- Louis mi megpróbáltuk együtt és nem működött én igazad van szeretlek de te nem szeretsz engem, az első adandó alkalommal lecseréltél egy jobbra.
- Ne beszélj így- kérlelt miközben becsukta a szemét és... és lefolyt egy könycsep.
- Sajnálom de így érzek, hogy irántad mit érzek az már más kérdés.
- Akkor mond el mit érzel irántam- kérlelt és közelebb lépett.
- Nem nem mondom el- nekem is lefolyt egy könycsep... majd követte őt a többi.
- Liza?- dugta be a fejét Niall- Hazza kéri hogy menjél- folytatta.
Bólintottam és ránéztem Loura aki fájdalmas szemekkel nézett rám.
- Lizzie kérlek- kérlelt és elkapta a csukóm majd szorosan magához vont.
- Sajnálom Louis- suttogtam majd kimentem.
Bent halkan szólt a tévé én pedig beültem a fotelba felhúztam a lábaimat és beraktam a zenelejátszómba az Oasis-Wonderwall-ját. Üveges tekintettel meredtem az ajtóra.
Fájt. Elképesztően fájt. Ha én ezt érzem akkor mit érezhet ő?!
- Liza- ült le mellém Reni- Miért vagy ennyire letörve?
- Szakítottam vele- suttogtam.
- Miért?- kérdezte.
- Azért ment el tőlem hogy a volt barátnőjével enyelegjen- suttogtam.
- Azután amiről egyszer beszéltünk?- kérdezte, én pedig bólintottam.
Megölelt majd átült Zayn mellé, és megcsókolta őt.
Mi miért nem szerettük úgy egymást, mint ők?!
- Hazza- szólaltam meg, a hangom olyan erőtlen volt hogy alig ismertem rá- Felmegyek, fázom.
Bólintott majd a tévét kezdte el bámulni
Felmentem de azt hiszem nagy hiba volt.
Utoljára Louissal feküdtem ezen az ágyon. Ugyanúgy volt az ágy ahogy hagytuk azon a bizonyos délutánon.
Beágyaztam és elterültem rajta de a fülhallgatóm még mindig rajtam volt és azt hallgattam miközben zokogtam.Igen, zokogtam helyette is. Kihasznált és eldobott. Egy jobb csaj miatt. Ha akarnám sem tudnám nem szeretni. Szeretem, szeretem a szemeit, szeretem azt amikor beszél, szeretem azt amikor mosolyog és szeretem az egész lényét.
Káromkodva hajítottam el egy párnát ami a legközelebb volt hozzám, ami nagy erővel csapódott a falnak és vert le néhány fotót a polcomról. Felvettem egy pulcsit és leültem az ágyam szélére, majd hátra dőltem magammal rántva a lámpám.
- A rohadt életbe már- dobtam le ebben a pillanatban berobbant Harry a szobámba.
- Minden oké?- kérdezte.
- Nem semmi sincs rendben- kiabáltam és Harry vállába temetem az arcom.
A hajamat simogatta miközben átölelt, és lerakott az ágyra majd bejött Liam, Niall, Zayn, Reni és Louis.
Megfogta Reni a kezemet és felrántott majd bevitt engem és Louist a fürdőbe ahol ránk csapta az ajtót.
- Addig nem jöttök ki még ki nem békültök- jelentette ki kívülről.
- Akkor bent leszünk egy ideig- suttogtam majd a csempének támasztottam a fejemet, beleláttam a tükörbe ahol siralmas kinézetű lány nézett vissza rám.
A hajam csomóban omlott a vállamra, a szemem vörös és kisírt.
- Szuper- sóhajtottam fel.
És rendbe hoztam magamat. Louis kezét éreztem a hátamon és kivette a fésűt a kezemből majd maga felé fordított.
- Te még így is gyönyörű vagy- suttogta majd egy hirtelen mozdulattal megcsókolt.
Nem ellenkeztem. Minek? Én is ugyanúgy vágyom rá mint ő rám... Szükségem van rá.
- Szükségem van rád- suttogta.
- Nekem is rád- suttogtam majd elléptem tőle és kimentem a nyitott ajtón.
Ebéd idő már bőven elmúlt de engem nem érdekelt lefeküdtem a kanapéra és magamra húztam egy pokrócot.
Egész testem remegett. Mennyire akartam azt hogy csókoljon, mennyire akartam őt.
- Liza egyél- tett le elém Niall egy csomó kaját a negyedét még megettem de a többit már nem tudtam.
- Kösz ennyi elég- toltam el.
- Tudom hogy nehéz- suttogta- De enned kell!
- Niall!- kiabáltam- Nem vagyok éhes.
Feltartotta a kezét és elment. A nap hátralévő részében a fiúk próbáltak feldobni de nem sikerült. Este megint álomba zokogtam magamat Harry karjaiban. Éljen az új Liza!


2013. július 22., hétfő

18. rész Louis és a nagydráma

Haliiiiii! Visszatértem!Sajnálatosan közlöm hogy már csak kb. 5 rész van hátra ebből a történetből :( Most új résszel jelentkezem! Hallottátok már a Best Song Evert? Nekem nagyon tetsziiik. És ma klippje is leszz..

*Liza szemszöge*

Másnap reggel egyedül ébredtem, pedig tudom hogy a fiúk itt aludtak.
- Liza?  Felébredtél?- lépett ki Louis a fürdőmből egy szál boxerben (khm...) Szerintem, és tudom hogy a kelleténél egy kicsit tovább bámultam a felső testét mert perverzen rám vigyorgott- Tetszik?- kérdezte.
- Hazudnám ha azt mondanám hogy nem- néztem rá és megcsókoltam.
Kicsit félreérthette a dolgot mert a hasamat kezdte el simogatni meg csókolgatni én pedig hangosan sóhajtoztam.
- Louis ezt most ne- toltam el a kezét a nadrágomról.
- Miért?- kérdezte miközben kék szemeivel engem vizslatott.
- Kicsit kínos- húztam el a számat.
- Tudod- hogy mindent elmondhatsz- nézett rám.
- Beparkolt a piros taxy- magyaráztam röhögve.
Elhúzta a száját majd felállt és magamra hagyott, tudom hogy nem bántottam meg mivel mosolyogva ment ki. Gyorsan felvettem egy csőfarmert meg egy pink toppot feldobtam magamra egy alap sminket és iskola képesnek nyilvánítottam magam.
- Liza, ha kész vagy elviszlek- mondta Liam aki az ajtóban ácsorgott.
- Oki mehetünk- bólintottam.
Elbúcsúztam a fiúktól, de csak 5 perccel később indultunk el mert, khm... Louissal kicsit nehezen váltunk el egymástól, és kicsit talán szenvedélyesen is.
Liam leparkolt a sulinál majd elbúcsúztunk.
- Vigyázz magadra kicsi lány- ölelt át.
- Te is nagy fiú- öleltem vissza.
Nem telt bele 5 perc Hope már mellettem volt.
- Na- lökte meg a kezemet.
- Semmi, veled?- kérdeztem.
- Semmi.
Becsengetésig a padomnál bandáztunk és amikor bejött a tanárnő leült a helyére.
*Órák után*
Az órák gyorsan elteltek viszonylag. Szünetekben Hope-pal bandáztunk órán pedig beszélgettünk. Utolsó óra után izgatottan léptem ki a kapun várva hogy a barátom forró csókkal köszöntsön. Aha ott volt mint mindig, a szokásos helyén.
- Louis- futottam hozzá és a nyakába vetettem magamat.
- Tündérke- ölelt át és egy puszit nyomott a számra.
A másik oldalon álló lányok, szinte elégettek a szemükkel aha csak Louis egy csókot nyomot a számra és beszálltunk.
Otthon megtanultam mindent, bár egy kis nehézséggel ha a lány barátja enyhén kanos.
- Na babe csak egy kicsit húzd följebb a pólódat- kérlelt Louis miközben én a 100 éves háborút tanultam.
- Louis ne már- kiabáltam rá ezredszer.
- De...- kezdte.
- Nem- fojtottam belé a szót.
Eltettem a tankönyveimet és bepakoltam majd Louishoz léptem és lassan szenvedélyesen megcsókoltam.
- Tetszik ez az éned- mondta miközben egy kicsit lejjebb.
Elvigyorodtam majd ráültem a csípőjére és onnan folytattam tovább a kínzását.
- Várj és a... piros taxy?- kérdezte vigyorogva.
- Hazudtam nem akartam reggel, hanem csak délután- magyaráztam.
Aztán folytatódott a délután úgy ahogy kellet.
*Két óra múlva*
Louissal egymás mellet lihegve, öleltük egymást miközben ő elővette a rezgő telefonját és elment. Amikor vissza jött már fel volt öltözve.
- Kicsim, Harry szólt hogy studióba kell menünk- sóhajtott szomorúan de a szeme izgatott volt.
- Öhm oké- bólintottam majd meg akartam csókolni de elhajolt.
Miért ilyen rideg velem? Talán nem szeret, már?
Kilépett az ajtón anélkül hogy vissza nézett volna. Fél óráig feküdtem az ágyban és csak akkor eszméltem fel amikor anya kopogott.
- Kicsim kész a vacsora- mondta és elment.
Felültem, gyorsan lezuhanyoztam és lementem ahol a fiúk ültek, Louis nélkül.
- Nektek most nem stúdióban kéne lenetek?- kérdeztem furán.
- Miért? Ki mondta ezt neked?- kérdezte Niall.
- Louis...- mondtam.
Magamba mélyülve roskadtam le a nappaliba lévő kanapéra Niall mellé akinek csak a vállára döntöttem a fejemet.
*Louis szemszöge*
Eleanor találkozni akart velem és én el is mentem így vissza gondolva milyen hülye voltam!
- Szia Lou- köszöntött egy csókkal én hülye pedig azonnal visszacsókoltam.
- Szia El- köszöntem miután elengedett.
- Figyelj Lou én azért akartam veled beszélni hogy újra kezdhetjük-e?- nézett rám nagy szemekkel.
- El, figyelj, nekem barátnőm van akit szeretek- mondtam neki.
És pont ekkor jött egy SMS-em.
*Liza szemszöge*
A fiúkkal a nappaliban ültünk csak mi öten mert anyuék elmentek valamerre. Zayn épp kapcsolgatta a tévét amikor megálltunk egy adón amin épp a sztár hírek következtek.
- Friss- kezdte a bemondó- Louis Tomlinsont a One Direction fiatal énekesét- Harry hangosabbra vette- Régi barátnőjével Eleanor Calderrel látták a londoni plázába- Niall átölelte a vállam- Csókolózni- itt mutattak egy képet-  Mindez nem is lenne baj ha Louisnak nem lenne barátnője aki történetesen Elizabeth Styles, Harry Styles húga. Vajon ebből mi fog kisülni? Most nem lenék a barátnője helyében.
Liam gyorsan kikapcsolta a tévét, amég én magamba roskadva ültem a kanapén.
- Liza- jöttek közelebb egy emberként.
- Átvert- suttogtam magamnak.- Átvert és kihasznált.
Harry leült majd az ölébe vont, gyorsan előbányáztam a telefonomat és megkerestem Louis nevét és pöttyögtem neki egy üzenetet:
Louis!
Tudom hogy hol vagy és hogy mit csinálsz. Én azt hittem szeretsz, de kiderült hogy amiket mondtál azok csak üres szavak voltak... Csak kihasználtál és eldobtál mint egy régi szivacsot... Csak Arra kellettem? Nem volt más a választékban? Louis ezt itt be kéne fejezni...  Én ezt akarom....
- Liza- suttogta Harry aki mindent látott.
- Így volt a helyes- mondtam és lecsordult egy könnycsepp amit követett... ezer.
- Mi most mentünk- mondta Zayn.- És kislány kitartás.
- Sziasztok és vigyázz Renre- kiabáltam utánuk.
Harry addig dédelgetett amég el nem aludtam.
*Harry szemszöge*
Megígérte hogy nem bántja meg erre fél év után az első pillanatban megteszi. Úgy megvertem volna érte!
Csöngettek. Lizziet leraktam a kanapéra és kinyitottam az ajtót ami mögött Louis állt.
- Mit akarsz itt?- förmedtem rá.
- Látnom kell, beszélnem kell vele- suttogta.
- Sajnálom de ő már neked senkid és kérlek menj haza mert mindjárt neked esem- kiabáltam rá.
Rácsuktam az ajtót majd visszafeküdtem Liza mellé és elnyomott az álom a kanapén.



2013. július 10., szerda

17. rész Nem tudok címet

Hali... Visszatértem, sajnálom most hogy ilyen későn hozok részt de a családom egyes tagjai elveszítettek egy számukra kedves tagot és most az egyikükkel kellett beszélnem. A kövivel igyekszem jó olvasást. :)

*Egy hónappal később*
*Lizzie szemszöge*
Ebben az egy hónapban sok minden történt. De arra az egy tényre felhívnám a figyelmet hogy Louissal még mindig együtt vagyunk. Majdnem egy fél éve. Ez nagyon nagy szó, szerintem.
Igaz vannak kisebb nagyobb veszekedéseink. Amik általában a fiúk előtt zajlanak olyan semmiségek miatt mint például: hogy ki ette meg a sütit meg ilyesmik.
Múlt hónapban történt más elképesztő dolog is. Mint az hogy Reni és Zayn összejöttek. Mi még mindig Londonba lakunk anyu pasijánál akivel már az esküvőt tervezgetik mert, anya szülinapján megkérte a kezét.
Aztán ott van még a suli ami két hete kezdődött. Mindenki tudta hogy ki vagyok. Hála a drága újságoknak. Na mindegy. Jól megy az a lényeg és hogy VÉGZŐS VAGYOK.
Niall szülinapja is közeleg, ami igaz hogy csütörtökön lesz de mi pénteken fogjuk megtartani.
Liam szülinapja is jó volt csak remélem most nem kell engem ki húzni a pácból. ( Ezt majd elolvashatjátok egy kiegészítő részben szerkesztői megjegyzés)
- Min gondolkozol?- kérdezte Louis miközben hátulról átölelt és együtt néztük a csillagokat.
- Semmin- ráztam meg a fejemet és szembe fordultam vele.
Óvatosan elmosolyodott és, mélyen a szemembe nézett.
A kék szemeivel még mindig el varázsol csak ő ezt nem is sejti hogy bennem mi lakozik amikor így a szemembe néz. A lábaim megremegnek és a lepkék szárnyalni kezdenek a gyomromban.
- Hé- bokszolt bele a vállamba hogy figyeljek rá.
Óvatosan elmosolyodtam és lábujj hegyre álltam hogy tudjak adni egy puszit a szájára.
- Kérlek tartsátok tiszteletben a szingliket- szólított fel minket a bátyjám.
Dacosan néztem az elhaladó bátyámra aki óvatosan és huncutan mosolygott. Én pedig se szó, se beszéd ráugrottam. A bátyám próbált ledobni magáról, csak sajnos én nem az a fajta lány vagyok aki könnyen feladja.
- Na ezek is itt esnek egymásnak- dünnyögte Niall.
- Fogd be- kiáltott oda Harry.
Én átfordultam úgyhogy én voltam felettem, és a csípőjén ültem és a kezét toltam hátrébb.
- Na jó gyerekek ezt most hagyjátok abba- kiabált anya.
Leszálltam róla aki győztes vigyorral a képén nézett rám. Igen itthon vagyunk mert mostanában átszoktunk ide. Mindenki ide jár, a fiúk, Reni, még a kaját is ide rendelik.
- Styles ne vigyorogjál- löktem meg aminek hatására beleeset a medencébe.
- Ezt megbánod- vigyorgott rám majd mielőtt kibújhattam volna a cipőmből beleestem a vízbe.
Mindez annyira gyorsan történt hogy levegőt sem bírtam venni. A cipőfűzőim összeakadtak és ezért fel sem bírtam magamat rúgni. A tüdőmbe kezdet beszivárogni a klóros víz. Megfordult velem a világ össze kevertem a fentet és a lentet majd még egy utolsó csapás és sötétség. Teljes sötétség.
*Harry szemszöge*
- Basszus- motyogtam magamban miközben a medencébe bámultam.
- Harry ezt baromira jól megcsináltad- kiabált velem Louis.
Talán ő még nálam is idegesebb volt.
- Louis inkább segíts- kiabált kétségbe esve Liam aki már a medencében tartózkodott.
- Mi ez a nagy kiabálás?- jött ki anya és amikor látta a hiányos társaságunk kérdőn fordult körbe. – Hol van Liza?
- A medencébe- böktem a két méter mély vízre.
- Kicsoda?- fordult körbe.
Mindenki rám mutatott majd amikor Louis felbukkant Lizával a kezében mindenki felsóhajtott.
- Gyorsan befelé- kiabált Zayn.
Louis annyira gyorsan vitte be hogy azt hittem Edward Cullent láttam.
Mire beértünk Liza már a kanapén feküdt Louis pedig óvatosan megcsókolja hogy levegő jusson a szervezetébe.
- Na?- idegeskedett Liam.
- Kinyitotta a szemét- válaszolt Louis mosolyogva és le nem vette a szemét a köhögő lányról.
*Lizzie szemszöge*
Először csak feketeséget láttam majd kezdett kihomályosodni a kép végül élesen láttam. Hangosan felköhögtem és egyre jobban köhögtem amire sikerült valaki segítsége által felülnöm addigra már minden víz kiürült belőlem. Nagyon megijedtem amikor Harry belökött a vízbe.
- Basszus húgi úgy megijedtem- ölelt át Harry.
- Semmi baj- öleltem vissza mire megint elkezdtem köhögni.
- Megijedtünk- mondták egyszerre és megöleltek szintén egyszerre.
- Na jó Liza menj aludni maradhatok csak remélem tudjátok hogy már majdnem 11 óra van és holnap suli?- nézett rám szúrósan anya.
Halkan felmentem a szobámba és megeresztettem a vizet a zuhanyzóban. Vagy 10 percig csak folyattam magamra a vizet. Kiszálltam és jól megtörülköztem. Felvettem egy meleg pizsamát. Hiszen a londoni éjszakák nem éppen a legmelegebbek főleg nem ősszel. Kimentem ahol Louis csak egy alsógatyában ült az ágyamon és a haja még félig vizes volt.
- Gyere ide- tárta szét a karjait.
Óvatosan oda futottam hozzá és beleültem az ölébe, felhúztam a lábamat, hagytam hogy átkaroljon és dúdoljon valami dalt a fülembe.
- Louis?- kérdeztem.
- Mondjad- bíztatott.
- Ügye holnap elviszel a suliba?- kérdeztem.
- Persze- mondta mosolyogva.
- Oké- hagytam hogy ringasson majd később lezuhantam az álmok közé.
*Louis szemszöge*
Nagyon megijedtem amikor Liza nem jött elő a vízből. De szerencsére nem lett semmi baja. Este dúdoltam neki mikorra elaludt. Én még nem voltam álmos ezért kimentem a folyosóra. Ahol beleütköztem Niallba.
- Hello haver- köszöntem neki.
- Hali. Jól van?- bökött az ajtó felé amit épp be akartam zárni.
- Hát… igen. Kicsit megrázta, nem értem Hazza miért csinált- magyaráztam.
- Elhiszem- veregette meg a vállam.
- Veled mi van?- kérdeztem mert a szemében olyat láttam amit még soha.
- Peage kísért az álmaimban nem tudok úgy elaludni hogy ne gondolnék rá. Hiányzik- mondta már szinte sírva.
Lehúztam magam után a nappaliba.
- Nem tudok mit csinálni Peage nagyon sok fejtörést okoz mindenkinek- mosolyogtam rá- Majd találsz nála jobbat.
- Kösz de ha megbocsájtasz éhes vagyok- nevetett fel.
- Te mikor nem vagy éhes?- kérdeztem tőle.
- Az most mellékes menj fel Lizhez mert keresni fog- mutatott a lépcső felé.
Intettem neki aztán felmentem és lefeküdtem aludni Liza mellé. Átkaroltam őt és hagytam hogy elaludjak.
*Liza szemszöge*
Reggel 6:30-kor ébredtem Louissal együtt aki megígérte hogy elvisz a suliba. Egy gyors reggeli csók után, megmosakodtam és megfésültem a hajamat, feltettem egy alapsminket felvettem egy kis sortot meg egy zöldeskék felsőt meg egy nyakláncot és kész is voltam. Lementem reggelizni, amit anyu csinált. Megköszöntem a reggelit és gyorsan bepakoltam a táskámba.

- Szia anya majd jövök- kiabáltam be neki.
- Okés sziasztok- köszönt el.
Kiszaladtam a kocsihoz és beszálltam majd jött Louis is és elindultunk a sulihoz. Útközben még átnéztem a tanulni valókat. Pont elég idő volt rá mert megérkeztünk. Kiszálltunk.
- Majd jövök- ölelte át a derekamat.
- Várlak- mosolyogtam és egy puszit nyomtam a szájára.
Mosolyogva adott egy puszit a homlokomra majd beszállt és elhajtott.
- Szia- állt meg mellettem Hope.
Vele első naptól kezdve elszakíthatatlanok vagyunk.
- Szia- mosolyogtam rá.
Hope olyan lány aki minden fiú álma. Hosszú szőke haja van és kék szeme.
- Minden oké?- nézett rám.
- Persze csak tegnap majdnem megfulladtam- mondtam neki a suliba befelé menet.
- Kár hogy csak majdnem- vonult el mellettünk Mia a suli ribanca.
- Ne törődj velük- simított végig a karomon.
Bementünk a terembe és leültünk a helyünkre. Mikor bejött Mia egy plakáttal amin egy medence volt meg az én Facebook profil-képem alatta csak egyetlen mondta állt de avval az egy mondattal annyi minden jutott az eszembe, a tegnapról. Kár hogy nem fulladtál meg! Ez volt a mondat. Mindenki kérdőn meredt rám még a bejövő tanár is.
Láttam magam előtt a feketeséget hallottam Lou kétségbe esett kiabálását. Mindent éreztem ami tegnap történt.
- Ms. Styles ha úgy gondolja haza mehet, Ms. Smith maga menjen az osztály főnökéhez! Ms. Styles akarja hogy valaki haza kísérje?- kérdezte.
Én éltem a lehetőséggel és bepakoltam mindent a táskámba.
- Nem a barátaimnak a közelben van/volt dolguk de ha megengedi Hope ki jöhetne velem?- kérdeztem miközben felvettem a táskám.
A tanár bólintott és kiengedett minket.
- Esküszöm hogy kiverem a fogát- esküdözött.
- Nyugi- mondtam miközben ki vettem a telefonomat a zsebemből.
- Basszus Elizabeth, megszégyenített az egész osztály előtt- kiabált.
- Nyugi majd elintézem. Ugye One Direction rajongó?- kérdeztem.
- Aha- mosolygott gonoszan.
Bólintottam majd benyomtam a gyorshívóban Harry számát.
- Szia baj van?- köszönt.
- Szia hát van egy kis probléma, tudsz értem jönni?- kérdeztem.
- Persze pár perc- mondta és lerakta.
Harry kocsija öt perc múlva begördült csak az a gáz hogy nem Harry szállt ki belőle hanem Niall.
- Szia Liz- köszönt el Hope- Szia!- intett Nial-nek és beszaladt a suliba.
- Szia- köszönt- Hazza azt mondta baj van.
- Jah hát csak Mia hülyesége- legyintettem.
- Milyen hülyesége?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Hát csináltatott egy plakátott mi szerint baj hogy nem fulladtam meg.
- Nyugi- mondta és elmentünk a Nando’s-ba majd haza.

A nap további részét a fiúkkal és Louissal töltöttem.